Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

Másik jellemzője volt az áraknak a nagy évközi ingadozás. A kiskereskedelmi áraknál, a hentesnél kimért húsnál, a fűszeres lisztjénél pl. ez nem mutatkozott. Ezzel szemben a felvásárolt termények q-ként 2-^-3 forintnyi, az ár 25%-át is meghaladó évi igadozást mutattak. Húsz év árstatisztikájának elemzése alapján sem lehet rájönni, hogy az év melyik időszakában alakultak ki a legalacsonyabb, illetve a legmagasabb árak. Az áringadozás teljesen önkényes volt, az árakat a megye kereskedői akkor és addig tartották alacsony szinten, ameddig akarták. Az eladni akaró gazda sohasem tudta kiszámítani, hogy mikor kell terményét eladni, hogy azért a legmagasabb árat kapja meg. Volt év pl. amikor érthetően a cséplés utáni időszakban fizették a gabonáért a legalacsonyabb árat, de a következő évben már a téli hónapokban volt a legalacsonyabb az ár. Mesterségesen teremtettek tehát bizonytalanságot, áz árakat nem is a kereslet és a kínálat, hanem a minél nagyobb haszonszerzésre irányuló törekvés határozta meg. Ennek megfékezésére semmiféle korlátozó rendszabály nem született. ,j . Az árpolitika további jellemzője volt, hogy jó termés vagy magas kínálat esetén az árakat olyan alacsonyra szorították le, hogy szinte eladni sem volt érdemes. A losonci juhvásáron nagy felhajtás esetén 4 forintot sem adtak egy pár juhért. Jó szőlőtermés idején, pl. 1879-ben egy hektoliter új borért nehezen adták meg az 5 forintot. A statisztikák azonban csak a megyei nagy piacok árviszonyait őrizték meg. A falvak kiskereskedői, kik a kereskedelmi láncban a további áttételt jelentették, még alacsonyabb árakat fizettek, mint a balassagyarmati, losonci piacokon jegyzett árak voltak, A mezőgazdaság haszna, a paraszti munka gyümölcse így vándorolt a kereskedők zsebébe, s e kereskedelmi körforgásban a nógrádi parasztság nagy része eladósodott, tönkrement.

84 A nagybirtok árnyékában kibontakozni nem tudó, a burzsoá állam adó-, hitel-, kereskedelmi politikájától tönkretett parasztság gazdasági, kulturális fejlődése szinte lehetetlenné vált. A paraszti élet, az igények végső határig történő visszaszorítása mellett, csak az életfenntartásra szorítkozott. Még az ilyen alacsony életszínvonal mellett sem tudta azonban a parasztság jó része földjét megőrizni. 1873-ban még 38 137 birtokos volt a megyében. 1895-ben már csak 32 930 és 1912-ben mindössze 21152. ötven év alatt tehát 17 000 gazdaság szűnt meg. Még lehangolóbb a kép, ha a birtokkategóriák alapján vizsgáljuk ugyanezt a kérdést. Az 5 hold alatti, 22 810 szegényparaszti gazdaságból 1912-re csak 8471 maradt meg, tönkrement tehát a szegényparaszti gazdaságok 75%-a. Az 5—50 holdas, 13 850 paraszti gazdaságból csak 11 805 maradt meg 1912-re, elpusztult a gazdaságok 15,7%-a. Nemcsak a parasztgazdaságok, hanem a középbirtokok pusztulása is jelentős volt, megközelítette a 40%-ot. Ezzel szemben erősödött a nagybirtok. A 87, ezer hold feletti nagybirtok helyett, 1895-ben már 110, ezer hold feletti nagybirtokot írtak össze, tehát 15,5%-kal nőtt a mammutbirtokok száma.

85 A parasztságot fenyegető sokféle veszéllyel szemben a középparasztok, kisparasztok bizonyultak a legellenállóbbnak. Ezek rendelkeztek annyi termelőeszközzel, hogy igényeiket lecsökkentve, nélkülözve ugyan, de a földet nagy általánosságban meg tudták őrizni. Az 5 holdon aluli szegényparasztság szinte teljes egészében tönkrement ötven év alatt. A több mint 16 000 proletárrá vált szegényparaszt család, elsősorban a 90-es években és a XX. század első