Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

hiába figyelmeztettek azonban arra. hogy a lakosság teljesítőképessége a végéhez érkezett. A megnövekedett államhatalmi gépezet eltartása, a bürokratikus apparátus fizetése újabb és újabb adók kivetését tette szükségessé. Az adóvégrehajtások az egész korszakban folytatódtak. A viszonyokat érzékletesen szemlélteti egy emberségét megőrző végrehajtó levele 1897-ből: „Az adóvégrehajtás széltében-hosszában folyik Balassagyarmaton. Nem egy helyen megindító kép tárul a tisztviselő elé. Sírás, rimánkodás, jogos panaszok, keresetképtelenség, munkahiány stb. panaszokkal találkozik mindenütt. Ám de, aminek meg kell lennie, meg is lesz. Irgalmatlanul szedik elő a szegény családok holmiait és viszik el adóba. Ha megesik a szíve a végrehajtónak és a nyolc tagú család keserves rimánkodása meghatotta és nem pakolta fel a kevés cókmókot a rettegett szekérre, a megyei hatóság a könyörületes végrehajtót 15 forint pénzbírsággal sújtja. Dehát minek is van szíve az embernek a mai világban?" Az adó, a polgári állam kizsákmányolásának egyik eszköze, félelmet keltett a paraszti szívekben és pusztulást vitt a nógrádi falvakba.

83 Az adó mellett a parasztság tönkretételében nagy szerepe volt az uzsorának is. A kiegyezéstől a századfordulóig hét, az első világháborúig pedig öszszesen tizennégy pénzintézet alakult a megyében. De a paraszt csak ritkán és nehezen jutott a bankok által nyújtott kölcsönhöz, pedig ennek a kölcsönnek is viszonylag magas kamatja volt, elérte a 10—12%-ot is. Kisebb összegeket a megszorult paraszt 20—30%„-os kamat mellett volt kénytelen általában kölcsönkérni a helybeli szatócstól, kocsmárostól, uzsorástól. Az esetek többségében a következő* évi termést kötötte le előre, az átlagosnál természetesen jóval alacsonyabb áron. A parasztság, de a mezőgazdaságból élő lakosság vámszedője volt a kereslet és a kínálat törvényén felépülő kereskedelem is. Az a kevés áru, amit a paraszt az élelmén kívül a piacra tudott termelni, melyből a legszükségesebbre a pénzt elő akarta teremteni, a kereskedelem játékszerévé vált. A szabad kereskedelem jelszava alatt gátlástalan rablást folytattak a kereskedelmi tőke kis és nagy útonállói. A mezőgazdasági árak a kiegyezéstől a 80-as évekig még lassan emelkedtek. A 80-as évektől a századfordulóig a mezőgazdasági válság következtében, elsősorban a gabona- és az állatárak estek. A századfordulótól az első világháborúig, újra lassú áremelkedés tapasztalható. Az árak alakulásának e nagy szakaszai nem tükrözik azonban azt a játékot, melyek az országos és a helyi árak, továbbá az év különböző időszakaiban kialakított árak között mutatkozott. E belső áringadozást nem lehet elhanyagolni, mert reális képet csak ennek ismeretében kaphatunk. A megyei piaci árak és a budapesti piaci árak pl. 1880-ban a következőképpen viszonyultak egymáshoz. A búza q-jának ára Budapesten 9,8—13,9 forint, Balassagyarmaton 7,4—10,1 forint között mozgott. A rozs q-ja Budapesten 8,25—11 forint, Balassagyarmaton 6,3—8,9 forint. Az árpa q-ja Budapesten 6—7,5 forint, Balassagyarmaton 5,6—7,2 forint. A kukorica q-ja Budapesten 5—8,6 forint, Balassagyarmaton 4,5—6 forint. A zab q-ja Budapesten 5,6—7,6 forint, Balassagyarmaton 2,2—3,8 forint. A balassagyarmati legmagasabb árak éppen, hogy csak elérték a budapesti legalacsonyabb árakat, de a két piac árai között néhol több forintos különbség mutatkozott. E nagy különbséget nem a szállítási költségek, hanem a többszörös közvetítő kereskedelem belépése okozta.