Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

Még inkább élefközelbe hozza a nógrádi paraszt gondjait a Nógrád Honti Ellenzéknek 1897-ben a választások hevében „A vérszopókról", a szabadelvűek politikájáról írt leleplezése. A társadalom akkori helyzetét vizsgálva ilyen megállapításokra jutott: „Nézzük most már a szegény népet, azt amely dolgozik. Ha van földje, földjének csak árendása, mert míg a termést learatja, élnie kény s há van is betevő falatja, ruházatra, világításra, gyerekeinek neveltetésére valami pénz csak kell. Fizetni kell az adót, közköltséget stb. Ha valami adóssága van, ennek kamatját, orvost, gyógyszertárt. Ha valamire szüksége van s pénze nincs, hitelez neki a boltos, ha jön a végrehajtó a faluba, s lefoglalja lovát, tehenét, meg ágyneműjét, hogy pénzt kerítsen, s megmentse kis vagyonát, szalad a takarékpénztárhoz kölcsönért, vagy a zsidóhoz, aki segít rajta, s vár míg a termése beérik. Mikor aztán augusztusban elcsépelt megnézi, hogy mije van, szomorúan kell tapasztalnia, hogy kevesebb a semminél. Le kell számítani a vetőmagot és szeretne beőröltetni télire, de már arra nem jut, mert elsősorban jön az állam és elviszi sokmindenféle adó címén a maga részét, aztán jön a községi jegyző és a bíró, s végül a magánhitelezők, és ezzel a kamra kiürül. Még pedig hogy! Nem ám úgy a hat forinttal jegyzett búzáért kap hat forintot, ami elég silány ár és a földtőke kamatját, a munkabérét meg nem adja, hanem kap érte 4 forint ötven krajcárt, vagy legfeljebb öt forintot, mert mikor meg volt szorulva, ennyiért előre eladta és mert a falusi és kisvárosi kereskedők többet nem adnak érte. Mintha összebeszéltek volna, mind uzsoráskodik a paraszton, aki nem mehet kis termésével a budapesti piacra, hanem legfeljebb beviheti Gyarmatra a hetivásárra. Mire beköszöntött a tél, elfogyott az egész termés, de egyszersmind megszűnt a mezei munka, s napszámmal, vagy fuvarozással sem kereshet semmit, hanem szűkölködik az egész család és koplal, s mert utóvégre enni csak kell, eladogatja egyik értékét a másik után. A két ökör helyett vesz két rossz gebét, eladja előbb a borjút, aztán a tehenet, végül egyik darab földet a másik után és lesz a gazdából zsellér, a zsellérből cseléd, vagy napszámos. Fölül a vasútra, megy a városba proletárnak, .vagy Amerikába szerencsét próbálni." A parasztság helyzetének e való életet tükröző leírása őszintén mutatja be a nógrádi parasztság nagy tömegének helyzetét. E századvégi elemzés őszintesége mellett sem érinti és nem kutatja azonban a probléma igazi okát, az aránytalan vagyonelosztási, a polgári társadalom ellentmondásait! Csak a felületen lezajló és látható jelenségeket rögzíti tehát az okok feltárása nélkül.

78 A kiegyezés után, mint az előbbiekből is érzékelhető, a paraszti, de az egész mezőgazdaságot érintő legsúlyosabb kérdések közé tartozott az adópolitika. A megye parasztsága először az abszolutizmus éveiben találkozott a központosított állam kíméletlen adópolitikájával. A kiegyezés után „a közteherviselés jegyében" az adók, de ezen belül is elsősorban a parasztokat sújtó adók csak növekedtek. Az egyre bürokratizálódó állam piócaként tapadt a parasztságra és „hazafias kötelességnek" tekintette a paraszti fillérek elrablását. Az állam szempontjából ugyanis a parasztság volt a legjobb adóalany, mivel egyszerű volt földje után az állami egyenes adót kivetni. Az adóalapot meghatározó föld ném volt eltagadható, kisebbíthető, ellentétben az iparosok, kereskedők jövedelembevallásával.