Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)

Pálmány Béla: A végvár-mezővárostól a városig. Balassagyarmat polgári fejlődése az újkorban 1552-1870

végvárakból kivonult magyar katonaság tisztjei parancsnoksága alatt éveken, évtizedeken át esküjéhez tartva magát együtt maradt és így hajtott végre zsákmányszerző kis hadjáratokat. A Nógrád várából 1663-ban kiűzött 150 huszár és 200 hajdú Kékkőre helyezéséről pl. csak az 1681. évi 5. tc. rendelkezett, továbbá a Sobieski serege által 1683 novemberében visszavett Szécsény várát a következő évben pestis miatt elhagyta magyar és német őrsége, de e „szécsényi félék" alföldi garázdálkodásairól 1684 után még több panasz keletkezett. A balassagyarmati katonák, nemesek, a „szegénység" és a két céh mesteremberei 1663 novemberében elhagyták a védhetetlen praesidiumot nagyobb részt a közeli, de a töröktől megvédett Kékkőbe költöztek át. Kézenfekvő módon, hiszen e vár is a Balassák birtokát képezte. A „gyarmati-félék" névvel nevezett csapatok együtt maradását bizonyítja, hogy még 1684-ben is közös akcióra indultak a kékkői és korponai katonákkal és Berczely János vezetésével megtámadták, hadicsellel elfoglalták Buják várát Murtezán agától, majd szerencsétlen módon elvesztették azt. Hasonló okokból 1663 novemberében a szécsényi és hollókői katonák Fülek erős várába húzódtak - e hely szintén Koháry István birtokát képezte. Az 1663-1690 közötti korszak talányait tetézi az 1671-ben Divényalján kibocsátott balassagyarmati telepítőiével. Elsőként egy magát az ND monogramm mögé rejtő gazdaságtörténész tette közzé 1897-ben, a „Borovszkyban" Haraszthy Lajos nem tárgyalja, viszont Belitzky János a városmonográfiában kiemelten foglalkozik vele.' Szövege így jól ismert, csak röviden kell felidéznünk. Gyarmat városa ekkor már „jó időtűi", az 1663-1664. évi „háborútól fogvást pusztán állott". Emellett a Wesselényi nádor ellen kis háborút indító, izgága báró Balassa Imrétől a haragvó Lipót király 1666-ban elkobozta veszélyesen sok fegyveresének fő fészkét, Divény várát - a hozzá tartozó nagy uradalom fele rátájával - köztük Balassagyarmat felével együtt. Gyarmat határában már évek óta csak jószágokat legeltettek a szomszéd falvak jobbágyai. Az elkobzott jószág igazgatását a Kamara besztercebányai harmincadosa, Borsiczky István látta el, a másik fele ráta földesura a hűségéért grófi rangot szerzett Balassa Bálint volt. Ők ketten az aláírói a telepítőlevélnek, melyben a Dióssy Mihálynak és Mészáros Miklósnak a kérésére engedélyt adtak, hogy „Őfelsége, hazánk és magunk jövendő javára" benépesítsék a jó fekvésű és termékeny földű birtokot. Nyilvánvaló, hogy elsősorban Magyar Kamara felső vezetése szorgalmazta, hogy ismét bevételeket könyvelhessen el a nem sokkal korábban igazgatása alá került haszontalan birtokáról, a leendő lakosok évi l-l tallérnyi cenzusából, a gabona- és bortermés és a bárány szaporulat kilencedéből, a majorsági és borgazdaságból, a szoboki és illési puszták kiárendálásából, a regálék (korcsma, mészárszék, malom) bevételeiből, a harmincad és vásári vámokból, a céhekből. A másik birtokos, gróf Balassa Imre csatlakozása jogilag elengedhetetlen volt. Az ND által feltüntetett pontatlan jelzet alapján kerestük, de nem találtuk meg a Kamara levéltárában a tar-