Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)
Bozena Nemcova: Egy magyar város (Gyarmat). Néprajzi leírás
hogy a jobbágy időben legyen a munkában. A jegyző mindig valaki csavargó volt, vagy a tanító. De ha a földesúr nem akarta, hogy a tanító legyen a jegyző, nem kellett annak lennie. Mindig is a helység első embere volt a jegyző, mint a legtanultabb. Nem is hagyta magát ellenőrizni. De jogai nem voltak, ő csak községi írnok volt, minden utasítást közölt a község lakóival, és végrehajtotta azt, amit a szolgabíró megparancsolt. A bíró a helyi rendőrség is volt, a jegyzővel beszedte a porciókat 24 , megszervezte a fogatokat, ha kellett, de más joga nem volt. Akit a szolgabíró és a földesúr kinézett, annak kellett lennie a bírónak. Szerény fizetése volt, 10 aranynál évente egyiknek sem volt több. A bíró jelképe a bot volt, ami nélkül ki sem ment a házából. Ezért is mondta a szlovák: „ A pap a pokollal, a bíró a botjával fenyeget". Gömörben ma is jogi jelvényt kap a bíró, amit furkósbotnak neveztek, ez egy vastag, két lábnyom hosszú bot volt és meg volt csavargatva. Aki megharagította a bírót, az nem állhatott meg előtte, annak megküldte a községi küldönccel a furkósbotot, amit az ablaka alá tett, vagy a küszöbre. Aki a furkósbotot loholva nem vitte vissza a bírónak, az szigorú büntetésben részesült. 25 De a jegyző is rosszul volt fizetve, évente csak 40 arany volt az évi fizetése, mellé kapott egy darab földet, legelőt, amit a parasztok ingyen művelnek meg neki. Mindenféle kérvényeket írt és ez volt az egyik bevétele. Ha nem volt egyben tanító, bizony nagyon rosszul ment neki. A kisebbnagyobb városokban is sokkal jobban fizették a jegyzőket, jobban éltek. A forradalom előtt, de utána is a bíróságok nem működtek önállóak Magyarország városaiban, kivéve Pestet. A szabad városok szabadsága csak abból állt, hogy a •bevételeket szabadon használhatták fel. A polgári és bűnügyi bíróságok kizárólag a megyeszékhelyeken voltak. A megyei hivatal a következő volt: 2 alispán, megyei ügyész, főjegyző, fő írnok, néhány táblabíró, adóbeszedő és a járások szolgabírói. Ezeket mindig a nemesek maguk közül választották meg 3 évre. A főispánt mindig a király életfogytiglanra jelölte ki és a hivatalába csak a tisztújításkor jött néha el a megyegyülésekre. Az első alispán volt a megye legnagyobb hivatalnoka, a járásokban pedig a szolgabíró. Ezek korlátlan urak voltak, döntöttek bírói és politikai ügyekben, építészek is voltak, egyszóval minden. A bírósági igazgatás különleges törvény szerint megy végbe (ius tripartitum), amit kevés bíró tartott be, mert minden paragrafus mellett ott állt: a többi rábizatik a bíró véleményére. Ezt mindenki kihasználta és saját belátása szerint ítélkezett. Volt ott általában „sok a jog, de kevés az igazság". A fiskálisok olyan emberek kik kö24. Porciónak nevezik az összes adót, akár császári, akár városi. Senki sem tudja, hogy sok adót fizet-e a telekért, a házért, csak azt tudja, hogy porciót fizet. 25. Mindezt Samo Chalupka úr, a Zólyom megyei Felső-Lehota evangélikus lelkésze mesélte nekem. Elmondta még, hogy ezt a jelet a fiatal korában másoknál is látta, de a 'knehyne' elnevezést használták. Csehországban Domazlice környékén magam is láttam a bíróknál hasonló jelet, mely rendszerint az asztal mellett a falon lógott; egy rövid, vastag, kötélszerűen csavart bot volt. Azt mondták, ez a bírói jog. Ha valaki a bírói idézés ellenére nem akarna megjelenni, elküldik neki a jogot és engedelmeskednie kell. Ha egy gyűlésen veszekedés keletkezne, a bíró az asztalra teszi a jogot s abban a percben csöndnek kell lennie.
