Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)

A nógrádi mezővárosok és szécsény kézművestársadalma a polgári átalakulás idején (1820–1870)

ről 17-re) és Kékkő (56-ról 32-re) önálló kisiparosainak száma. A kézműipa- rosok azonban csak egy kis töredékét képezték a helyi közösségeknek (Szé- csényben 20%-ról 18,5%-ra, Füleken 20,5%-ról 10%-ra, Szirákon 16%-ról 9,5%-ra, Nagyorosziban 5%-ról 4,5%-ra csökkent, Nógrádban pedig 3% körül stagnált az arany számuk).

Összességében a tizenkét mezővárosban 1828-ban 642 nem nemes mesterembert és 213 legényt mutattak ki, 1845-1850 között 1 416 önálló iparost, 1869-ben pedig 1 638 önálló iparűzőt számoltak össze, ami a reformkorban dinamikusabb, az abszolutizmus korában pedig erősen lelassult ütemű fejlődést jelez. A kimutatott háztartásfők összlétszámához mérten a kézműipa- rosok aránya 26,7%-ról 18,1 %-ra csökkent, miközben a földművelésből élő birtokosok és bérmunkások aránya 35,3%-ról 45,2%-ra növekedett.

A reformkor első éveiben a vármegye összes kimutatott kézműiparosá- nak még a 60%-a tömörült a mezővárosokban, 1869-ben viszont már csak a 44%-uk élt itt, a többség falun dolgozott. A mezővárosok kézműiparosai így csupán korlátozott mértékben töltötték be a környéket iparcikkekkel ellátó központok funkcióját, a falvak egyre növekvő kézműves és háziiparos tömege elég jelentős mértékben el tudta látni ezt a szerepet is. Árutermelő uradalmak központjai lévén, a mezővárosokban az 1840-es évektől számos gyárjellegű élelmiszer-ipari üzem létesülhetett volna, azonban egy közepes nagyságú, két évtizedig fennálló cukorgyáron, egy kisebb és egy nagyobb gőzmalmon, valamint egy-három helyi igényeket kielégítő szeszfőzdén kívül a nógrádi mezővárosokban nem létesültek ilyen gyárak.

A modern tőkés ipar fejlődése Nógrád megyében, mint ahogy az egész országban, nem a céhes, vagy háziipar fejlődése és megerősödése révén, protoindusztrializációs folyamattal, hanem a nehézipar kifejlesztéséhez legkedvezőbb feltételeket nyújtó hegyvidéki nyersanyaglelőhelyeken és olcsó munkaerőt biztosító területeken, idegen tőkével telepített szénbányák, vaskohók, üveggyárak gyors ütemű kiépülésével ment végbe. 1869 végén a megyében összesen 3 642 ipari munkás dolgozott, ezek közül 1 739 (47,7%) élt a mezővárosokban. Az 1 907 főnyi bányamunkásság három ember kivételével Salgótarján és a nagykürtösi szénbánya környékén telepedett meg. A mezővárosok számára - Losonc és Gács kivételével - csak a kényszerpályák maradtak: vagy a dzsentrifészekké válás (Balassagyarmat), vagy az álmos nagyközséggé lefokozott járási székhely lét (Fülek, Szirák, Szécsény, Rét- ság), vagy a teljesen falusi szintre süllyedés.

402