Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)

Szécsény és környéke kereskedelme és vendéglátása (1725–1848)

desuraknak, melyek még a rendi társadalomra e korban alapvetően jellemző önellátó gazdálkodás keretei között is kelendők voltak. A hús, bor, sör, pálinka a jó áron értékesíthető, fontos élelmiszerek közé tartoztak, a szeszfőzdék, tégla-, mész-, és faszénégető kemencék pedig az ipari fejlődés első csíráit hordozták magukban. Földesúri kiváltság jellegük pedig meggátolta, hogy a kereskedő és iparos népesség tőkeerejét eme ágakban növelje. A vám- és vásártartás úri előjoga éppen az adózó nép egyébként is korlátozott árucseréjéből szedett hasznot. Ráadásul a földesúrnak jogában állott az elővétel is, ami számos visszaélést eredményezett és a jobbágyokat termékfölöslegüktől is megfosztotta, vagyis eleve lehetetlenné tette, hogy valamit is a piacra vihessenek. Nem hiányzott az elővásárlás ellenpárja, a kényszereladás sem, amikor a földesúr saját áruit - akár kellettek, akár nem - jobbágyaira tukmálta. A kocsmárosok csak a sorháztól vehettek sört, a lakosok csak az uradalmi mészárszéken vásárolhattak.

A királyi kisebb haszonvételek tehát nemcsak gátakat emeltek a közren- dűek ipari, kereskedelmi tevékenysége útjába, hanem egyeduralkodókká tették a birtokos nemeseket - közülük is elsősorban az arisztokratákat - az egyébként is szűk piacon, és így elősegítették tőkefelhalmozásukat. E regálékat - amint azt történetírásunk tisztázta - nem szüntették meg a jobbágyfelszabadítás alkalmával, mivel nem közvetlen szolgáltatások voltak, hanem a XIX. század utolsó évtizedéig fennállottak, így a kapitalizmus korai évtizedeire is jelentős hatást gyakoroltak.56

A kereskedelmi forgalomra ezért Szécsényben és környékén a XVIII-XIX. században a nagyobb birtokok túlsúlya volt jellemző. A jobbágyföldek csekély hozamának ötödét, hetedét a földesúri dézsmaszedők vitték el, így a vetőmag félretétele után a kis telekhányadokat birtokló gazdák és a zsellérek alig tudták családjuk szükségleteit fedezni. A szegények ezért évről évre „kikerülhetetlen szükségükben" néhány kila „kenyérnek való abajdócz búzát" kértek földesuruktól, szinte minden tavasszal és minden faluban, csoportosan. Piacra vihető gabonafeleslegről tehát legfeljebb a legmódosabb parasztoknál beszélhetünk. Az uradalom viszont évente nagy tételeket értékesített a losonci vásárokon feles búzából, rozsból, majd búzából is. (1762- ben 1 176,1766-ban 2 909 pozsonyi mérő abajdócot, 1819-ben 1 755 pozsonyi mérő feles, 522,5 pozsonyi mérő tiszta búzát, 1 781 pozsonyi mérő rozsot, 1827-ben 1 753 pozsonyi mérő feles, 940,5 pozsonyi mérő tiszta búzát és

56 A földesúri regálékat a jobbágyfelszabadítás után 30-40 évvel törölték el a törvények. 1888. évi 36. törvénycikk, 1880. évi 34. törvénycikk (malom), 1888. évi 19. törvénycikk (halászat), 1890. évi 1. törvénycikk (rév- és vámjog). MJLex. IV., 806.

368