Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
A szécsényi céhek története (1617–1857)
regisztrálták a hét nemesi rendű vargamestert is, akik a többi forrásból, mint nem adózó kiváltságosok, kimaradtak. Az egyes ágazatok között így is tovább nőt a bőripar aránya, bár a ruhaiparban dolgozók száma is szaporodott, ha kisebb mértékben is. A kiváltsággal rendelkező négy céhben - a tizenegy szakmát tömörítő „vegyes céh" elismerése, 1838 után - immár a szé- csényi mestereknek (a törvények szerint a céhekből még mindig kizárt izraelita iparosokat nem számítva) 1843/1844-ben 59,61%-a, 1845-ös adatok szerint pedig 55,05%-a tevékenykedett. A mezőváros mintegy ötszáz lelket számláló zsidó közösségében egyébként, bár a kereskedésből, királyi kisebb haszonvételek - korcsmák, pálinkafőzők, serházak, mészárszékek stb. - bérletéből élőkhöz képest töredék arányban, de mindig tevékenykedett több mesterember is. A zárt közösségben, úgynevezett gettóban szigorú vallási törvényeknek megfelelően élő hittársaik szükségleteire dolgoztak többen: a sakterek a kóser húst, a szabók a hagyományos köpenyt, ruházatot, a suszterek a lábbeliket készítették, de az üveges- és ötvösiparban a zsidó kézművesek az egész mezőváros és környéke számára termeltek. A Forgách-uradalom gazdálkodásával és népének helyzetével egyaránt foglalkozva jó lehetőség adódott az iparosok és az uradalom állandó, konven- ciós alkalmazottjai közötti kapcsolatok feltárására is.49 A XVIII. század folyamán az ilyen szempontból elemezhető források szerint a szécsényi mesteremberek jelentős része a helyi nagybirtokok szolgálatában is állt: így 1765-ben a hetvenhárom közül húsz szécsényi iparos volt a földesurak konvenciósa.50 A konvenciós elkötelezettség sem az 1760-as, sem az 1815 utáni években nem képezett céhtagságot kizáró okot: nemes Trajtler József szabómester 1797- ben, 1815-ben és 1817-ben szerepelt gr. Forgách József uradalmi alkalmazottjainak a lajstromán, Rádi János varga pedig 1817-ben konvenciós iparos ugyanott, mégis mindketten a céhkiváltságot kérelmezők közt is olvashatók.51 Az 1828 és 1845 között készült különböző összeírásokban viszont igen kevés konvenciós kézművest említenek: 1828-ban egyet sem, 1836-ban - jóllehet hatvan konvenciós zsellért is jelölnek a forrásban - csak két molnárt, az 1843/1844. évi lajstromon a százkét „kézművész" közül csak Balogh Antal kovácsot, Matuk Pál csizmadiát, Fíuss János nyergest és Huss Pál kerekest, 1845-ben pedig a százkilenc iparos közül csupán három mestert említenek urasági szolgálatban állónak. Gyanítható azonban, hogy rajtuk kívül még legalább nyolc-tíz konvenciós iparos volt a mezővárosban, főleg a mol« SZTUDINKA Ferenc 1910. 50 PÁLMÁNY Béla 1973, 54.; NML IV. 1. b) 1/002., lélekösszeírások, 1765, Szécsény. Közülük négy pintér, két-két varga, takács, asztalos és korcsmáros, egy-egy pedig csizmadia, szabó, kovács, szűcs, gombkötő, kerékgyártó, mészáros és pálinkafőző, sí PÁLMÁNY Béla 1973,110-113. 344
