Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
A szécsényi céhek története (1617–1857)
jogait az időről időre sokasodó kontárok ellen fenntartani esedezik".38 A kérelmet a vármegye elé utalták kivizsgálás végett. A hatóságok azonban ekkoriban már rendszerint nem támogatták az ilyen panaszosok keresetét, és nem intézkedtek a „kontárok" kárára. 1846-ban Szécsény „varga, kötélgyártó és szíjgyártó" mesterei (a vargákon itt a „czipévargákat", azaz susztereket kell érteni!), akik eddig céhen kívül dolgoztak, szintén kérelmezték egy újabb vegyes céh kiváltságlevelének a kiadását.39 A Helytartótanács ekkor is arra utasította a vármegyei hatóságokat, „figyelmüket a folyamodók számára, mesterségükben! jártasságára és vagyon- beli állapotára kiterjesztve" vizsgálják meg, a kérelmezők képesek-e a privilégiumért járó udvari díjak lefizetésére és a céh fenntartásához szükséges költségek fedezésére. Az ügy további fejleményeiből csak annyi deríthető ki, hogy a kiváltságlevél kibocsátására nem került sor. Az 1848-as polgári jogegyenlőséget kimondó törvények, bár a céhek felszámolásáról nem intézkedtek, ami ellen a pesti céhlegények már áprilisban küldöttségekkel, sztrájkokkal, tüntetésekkel tiltakoztak, előrevetítette a céhek megszüntetését. A szabadságharc legyőzetése után a cs. kir. Helytartóság 1851. február 6-án kiadott ideiglenes rendeletével újraszabályozta a kereskedelmi és iparviszonyokat. A rendelkezés fenntartotta ugyan a céhkereteket, de új céhek alakítását már nem engedélyezte. A rendeletek szétosztása céljából Nógrád vármegye kerületeinek főszolgabíróitól jelentést kért a főispán, hány céh működik illetékességi körükben.40 Bory György cs. kir. főszolgabíró 1851. április 5-én azt jelentette, hogy „a szécsényi kerületben négy szabadalomlevéllel ellátott, kettő pedig még ilyennel nem biró céhtársulatok léteznek". Bár a jelentés nem sorolja fel a céheket, az elmondottakból nyilvánvaló, hogy a szécsényi csizmadiák, vargák és szabók, valamint a tizenegy mesterséget tömörítő vegyes céh számítottak privilegizáltnak, míg a céhszabadalmat 1813 után kérelmező, de valószínűleg anyagi okokból azt kiváltani nem tudó takácsok, illetve a cipészek, kötélgyártók és szíjgyártók vegyes testületé a vármegye és a földesurak engedélyével „szabadalomlevél nélküli" céhekként működtek. A takácsok esetében bizonyítja ezt nagy számuk és segédeik elismert volta is: 1828-ban tizenhárom takácsmester dolgozott négy segéddel, 1836-ban tizennégy, 1839-ben - csak gr. Forgách Pál uradalmában - tíz, 1843/1844-ben tizenegy, 1845-ben pedig tizenöt takácsot regisztráltak az összeírások, míg 1845-ben, tehát a céhes kiváltság kérelmezése idején nyolc suszter, három kötélgyártó és egy szíjgyártó adózott Szécsényben. 38 OL C 49 - HTT Városi Ügyosztály, 1839/2/139. sz.; EPERJESSY Géza 1967,151. 34 OL C 49 - HTT Városi Ügyosztály, 1839/5/103. sz.; EPERJESSY Géza 1967, 238. 4(1 NML IV. 152. b), Megyefőnöki iratok, 1851 /2124., 2170., 7051. sz. 339
