Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
A szécsényi céhek története (1617–1857)
A Helytartóság 1851-ben szó nélkül elismerte a szabadalomlevéllel el nem látott két céhet is, így mind a hat szécsényi céh megkapta a kereskedelmi és iparviszonyok ideiglenes szabályzatát. 1851-ben egyébként az első polgári kori összeírás szerint már összesen százhetvenhét iparos és kereskedő tevékenykedett Szécsényben, de foglalkozásuk megoszlására a jövedelemadó kivetése céljából készült forrás, sajnos, nem tér ki.41 Joggal vetődik fel a kérdés, milyen helyet foglalt el a szécsényi céhes ipar a történelmi Nógrád vármegye többi mezővárosához viszonyítva. Nos, mindenekelőtt leszögezhető, hogy bár Szécsényben igen korán jött létre a két céh, számuk - eltekintve a csizmadiák és a vargák társulatának esetleges kettéválasztásától - nem gyarapodott a XIX. század elejéig. Ezzel szemben a losonci és balassagyarmati céhes élet a szatmári béke utáni bő évszázadban is dinamikusan fejlődött.42 Az 1813-ban kibocsátott királyi általános céhes cikkelyek alapján minden addig működni kívánó céhnek ki kellett dolgozni és az uralkodó által jóváhagyatni új céhes artikulusait. Míg Szécsényben csak négy engedélyezett és két kiváltságlevél nélküli céhtestület alakult, addig 1813-tól 1848-ig Losoncon - és a vele egybeépült Losonctugáron - a némettímárok (1818), a magyartímárok (1823), a csizmadiák (1830 és 1838), a vargák és fésűsök (1839), valamint a szappanfőzők, festők és sütők (1840), Balassagyarmaton pedig a szíjgyártók (1818), a csizmadiák (1819), az asztalosok, lakatosok, kovácsok és kerékgyártók (1826), valamint a kötélverők, kalaposok, nyergesek és kádárok (1829) céhei szereztek új királyi szabadalmat.43 A lényeg azonban az iparosok számának alakulásával közelíthető meg a legjobban. 1828-ban az országos összeírás szerint Szécsényben a 419 adóköteles családfő közül 65 volt iparos (opifex), és 13-15 segédet dolgoztattak. (A mesterek közül csak 49 dolgozott egész évben, 16 csupán az év egy részében.) Ez azt jelenti a forrás szerint, hogy a mezőváros adózó családfőinek 15,51 %-a volt csak iparűző, míg a segédeket is beszámítva 80 főnyi kézműves réteg mindössze 10,66%-át tette ki a 750 adóköteles felnőtt (18-60 éves) férfinak. Ezzel szemben Losoncon 165 egész éven át és 28 egyes évszakokban ipart gyakorló mesterembert és 77 legényt írtak össze, a tőszomszédságában fekvő Losonctugáron pedig 47 állandóan és 14 részlegesen kézművességből élő iparost és 10 legényt regisztráltak. Ugyanekkor Balassagyarmaton a 604 adózó családfő közül 185 (30,63%) volt mester - közülük csak 24 dolgozott az év egy részében -, és 90 segédet foglalkoztattak. Az 1 412 nem nemes felnőtt férfi közül tehát 275 (19,47%) élt iparból, vagyis jóval nagyobb volt e két város ipari bázi41 Uo. 1851/4247. sz. 42 Lásd „Két szécsényi céh kiváltságlevele 1617-ből" című forrásközlésünket e kötetben. 43 EPERJESSY Géza 1967, 238. Eredeti tanulmányunkban (PÁLMÁNY Béla 1983, 20.) a losonci és balassagyarmati céhalakulásokat is részletezzük, ami itt nem tartozik témánkhoz. 340
