Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
A szécsényi céhek története (1617–1857)
ban lakozó nemes takács czéh" tovább működött, és még 1851-ben fennállt, mint kiváltságlevéllel nem rendelkező céhes testület.34 A szakirodalom eddig nem tudott arról, hogy az 1813-as céhreform után léteztek volna ilyen „exlex" céhek, az a tény viszont, hogy Szécsényben mindkét privilégiumhoz végül is nem jutott céhes társaság így működött, felhívja a figyelmet e kérdés országos megvizsgálásának szükségességére. És még egy „furcsaság"! Amikor a részben magyar, részben latin nyelvű XIX. századi forrásokban szakmák szerint csoportosítottuk a szécsényi iparosokat, meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a „cerdo, vulgo magyar timár" mesterség a céhleveleken kívül csak latin szövegekben fordul elő (így az 1828-as összeírásban). A magyarul szövegezet összeírásokban (az 1836., az 1839., az 1848/1844. és az 1845. évi rovásadó-, illetve uradalmi lajstromokban) egyetlen „timár" foglalkozású mesterembert sem említenek. Csak a kézművesek név szerinti egyeztetésével derült fény a „titokra". Az összeírások összevetéséből ugyanis egyértelműen bebizonyosodott, hogy a „cerdo, vulgo magyar timár" nem nyersbőr-kikészítő tímármestereket jelent magyarul, hanem vargákat, vagyis bocskor- és sarukészítőket. Csakhogy a magyar feudalizmus korában a vargák latin neve „sutor" volt. A mesteremberek azonosításával azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az 1828-ban jelölt három „sutor" a későbbi (1836, 1839, 1843/1844) magyar nyelvű forrásokban „czi- pévarga", vagy „suszter". így eddigi ismereteinkkel ellentétben nem a tímárok, hanem a vargák alapították újra céhüket Szécsényben 1817-ben. Az 1830-as években újabb céh alapítására került sor a mezővárosban. A szerencsésen fennmaradt ügyirat lehetőséget nyújt arra, hogy megismerjük, milyen hosszú, bürokratikus eljárás vezetett a céhprivilégium elnyeréséhez.35 1832. augusztus 27-én Nógrád vármegye közgyűléséhez folyamodott tizenhét szécsényi asztalos, lakatos, köteles, kőműves, kéményseprő, nyerges, kerékgyártó, kovács, ács, és rézműves mesterember. Azt panaszolták, hogy „az mesterségek rendes folytatásában az oly' mesterembereknél, kik kisebb városokban, vagy éppen faluhelyen céhek nélkül megtelepedve vannak, több féle akadályok adódván elő, gyakorta szembetűnő, sőt, olykor kipótol- hatatlan károkat szenvedni kén(y)telenek. Ön veszteségünkkel tapasztaljuk mi, alólírt mesteremberek ezen hiányosságot, amidőn csak azon fogva is, hogy mint céh nélkül valók, rendesen legényt [azaz segédet] nem tarthatunk 's nem is kapunk, inast nem szabadíthatunk, vásárokra műveink árolá- sa végett nem járhatunk, csak magunk lakhelyére szorítva oly' szűkén élhetünk meg, hogy az mesterember nevét majdnem haszontalanul viseljük." 34 SZVIRCSEK Ferenc 1981; és NML IV. 152. b), Megyefőnöki iratok, 1851/2171. 35SZVIRCSEK 1981.; és NML IV. 1. b), Nógrád vármegye nemesi közgyűlési iratai, 1835/387. sz. 336
