Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
Adatok a kézművesipari termékek és termények árucseréje történetéhez Nógrád vármegyében (1593–1731)
1575-ben került török uralom alá.3 Ezt követően a kis végházak - Szanda, Hollókő, Buják, Bússá, Salgó, Somoskő - sem tudták elkerülni a meghódolást. Ezen a szomorú helyzeten a tizenöt éves háború első nagyobb hadjárata változtatott gyökeresen. 1593 őszén Tieffenbach Kristóf kassai főkapitány és br. Pálffy Miklós érsekújvári főkapitány egyesített seregei ostrommal bevették Füleket. Ezt követően tíz kisebb vár török őrsége különösebb ellenállás nélkül megadta magát. Divényt a költő Balassi Bálint (br. Balassa), Bujákot Báthori István - jog szerinti földesuraik - vették vissza, Szécsényt és a közeli várakat Prépostváry Bálint katonáinak adták fel harc nélkül a megijedt törökök. 1594. március elején Nógrád várának muzulmán őrsége is átadta a körülzárt erődítményt Mátyás főherceg és Pálffy főkapitány csapatainak.4 Ezzel Nógrád megye valamennyi erődített helye visszakerült a király fennhatósága alá, és ott is maradt hét évtizeden keresztül. A XVII. század első hat évtizede így a királyi végvárak korszaka a megyében. Az imént kilenc mezővárosról tettünk említést ebben a korszakban, de nem neveztük meg őket. Nos, közülük végvár jellegű mezőváros volt Fülek, Nógrád, Szécsény, Balassagyarmat, amelyekben „iratos" - azaz királyi zsoldban álló - magyar (időnként rajtuk kívül német) hajdúk és huszárok szolgáltak. Ezeken kívül a Balassák két magánvára alá épült Kékkőváralja és Divényalja, és a Forgáchok által 1612-ben újjáépített Gács várkastélya alatt pedig kialakult egy szabad hajdútelepülés. Utóbbiakban e földesúri famíliák szolgálatába állott nemes szervitorok és hajdúk éltek - zsellérek, iparosok, néhány kereskedő mellett - félig katonáskodó, félig gazdálkodó életet. Mindössze két teljesen „polgári" jellegű oppidum volt ebben az időszakban a vármegye területén: Losonc és Nagyoroszi, amelyet akkoriban Oroszfalvá- nak neveztek. E helységek a századok folyamán királyi kiváltságokat szerezve maguknak teljes önkormányzattal rendelkeztek, földesuraiktól nagyfokú önállóságot vívtak ki, ami - különösen Losonc esetében - igen előnyösen befolyásolta a város gazdasági helyzetét. De a végvári jogállás sem volt előnytelen a polgáriasodás - iparűzés és kereskedés - szemszögéből. Az 1593 és 1663 közötti korszakban a megye nagyobb részén - az Ipoly völgyében és attól délre eső vidéken - a végvárak kivételével az összes település - a községek, művelt határú puszták - továbbra is adózni kényszerültek a török földesuraknak is. Ezzel szemben a mezővárosok lakossága - nemesek, kézművesek, kalmárok, szabadosok - jelentős közösségi szabadságokat élveztek: évente egy összegben fizetett taksa (taxa) ellenében mentesültek az állami, egyházi és földesúri szolgáltatások természetbeni teljesítése alól. A végvárak falain belül és alatt biztonságban lehetett 3 BELITZKY János 1973,133-139., 145. 4 Uo. 157-159. 306
