Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
Köznemesek a szécsényi Forgách-uradalomban (1542–1848)
ségviselők szerezték meg, úgy hogy uruknak adott „summa-pénzzel" megváltották robotkötelezettségüket, de továbbra is úriszéke alá tartoztak.32 Az 1620-as évektől törvények szabályozták, hogy - a szökött jobbágyok nemesítését új földesurak által és más gyakori visszaéléseket megakadályozandó - az új címeresleveleket a megszerző lakóhelye szerinti megyében lehet kihirdetni. Az armálishoz jutottak száma a XVII. században és a XVIII. század elején egyre nagyobb ütemben nőtt, ugyanis maguk a földesurak támogatták egyes alattvalóik megnemesítését. Ennek elsősorban gazdasági okai voltak. A földbirtokosok ugyanis nem kevés pénzt kértek és kaptak a joghatóságuk alá tartozó tehetősebb emberektől azért, hogy lehetővé tegyék, sőt, esetleg éppen ők maguk járják ki nemesi oklevelüket. Az ország egészében dívó mód az volt, hogy a földesúr „eximálta", kivételezte a jobbágya által használt telket, vagyis pénzért hozzájárult, hogy örököseivel együtt egyszer s mindenkorra mentesüljön a telek után járó szolgáltatások és terhek alól. Az eximálással rokon jellegű ügylet volt az inscrip- tio, amely Szabó István szerint inkább a jobbágy személyének szólt. Ilyenkor az alattvaló hűséges szolgálatai jutalmaként vagy néhány száz forint fejében a földesúr szerződésben vállalta, hogy amíg az összeget vissza nem fizeti, a jobbágy és örökösei szabadon, minden szolgáltatás terhe nélkül használhatnak egy egész vagy töredék telket annak minden szántóföldi, rét tartozékával és haszonvételével együtt. Mindezek, bár gyakran előzték meg a nemesi oklevél megszerzését, még nem jártak feltétlenül együtt a nemesítéssel. Sokkal inkább megelőzte az armálist a manumissio, amikor a földesúr - megalkudott összeg ellenében - egy vagy egyszerre több jobbágyát minden örökösével együtt kivette, felszabadította az alattvalói kötelékéből. Gyakran arra is kötelezettséget vállalt ilyenkor a földesúr, hogy támogatja volt jobbágya nemességszerzését a vármegyénél és az országos hivataloknál. Mindezt előre kell bocsátanunk ahhoz, hogy világosan lássuk, az uradalom falvaiban, mezővárosában lakó közrendűek milyen utat jártak be nemzedékeken át. A nemesi nemzetség társadalmi és vagyoni helyzetének alakulását követjük figyelemmel első felbukkanásuktól az 1848. évi jobbágyfelszabadításig. Közülük csak a Géczy család az, amelynek a nemessége a tárgyalt korszaknál (1542-1848) régebbi, a XII. századig nyúlik vissza, a Szigethyek - Nagy Iván szerint - már 1600-ban is nemesek voltak. (1542-ben még nem szerepeltek a megye kiváltságosai között!) A Forgách-uradalomban élt nemes családok a XVII-XVIII. század folyamán szereztek címereslevelet. A sipeki Balás nemzetség armálisa 1634-ből és 1635-ből való. Földesura manumissionális levelét megszerezve nyerte el a nemesi kutyabőrt a jobbágy eredetű rimóci Percze, a Vükéről később Szé- csénybe költözött Nagy, a rimóci Vincze, de valószínűleg a szécsényi Baghy 32 SZABÓ István 1941 a) és uő 1941 b), 11-21. 230
