Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)

Köznemesek a szécsényi Forgách-uradalomban (1542–1848)

alakulása. A felvilágosult Mária Terézia és II. József a nem nemesek számára is lehetővé tette a mesterségek, művészetek és tudományok elsajátítását. Az oktatásügy megreformálása (Ratio Educationis 1777), a „nemzeti iskolák", gimnáziumok, királyi akadémiák és líceumok, továbbá a Pestre költöztetett királyi egyetem szervezetének, tananyagának korszerűsítése, új intézmények (selmeci bányászati akadémia) létrehozása azzal az eredménnyel járt, hogy az ország társadalmában megszaporodtak a nem nemesi származású jogászok, orvosok, mérnökök, tanárok. Az új, világi értelmiség számára egyre több álláslehetőséget kínáltak az állami, vármegyei, városi igazgatás hivatali szervei mellett a nagybirtokosok uradalmainak szakképzettséget igénylő tisztségei, az első manufaktúrák stb. II. József 1784/87. évi népszámlálásában már külön kategóriaként szerepeltek a „tisztviselők", akiket az általuk élvezett honoráriumra utalva honorácior (tisztesrendű) névvel illettek.

Bár törvények nem szabályozták a nem nemes értelmiségiek körét és jogait, bizonyos előjogokban részesültek a jobbágyokhoz képest. Személyük adózásra nem volt köteles, csak a vagyontárgyaik (földek, házak, szőlők, jószágok, jövedelmek), testi büntetéssel nem fenyíthették őket, a közmunkákat is megválthatták. Fontos kiemelni, hogy a „tisztesrendűek" a nemesekkel azonos elbírálás alá kerültek a vármegyei közgyűléseken való részvétel jogát tekintve, és egyre több vármegyei tisztségre - főleg az orvosira, mérnökire - is kineveztek nem nemeseket. Ugyanakkor a személyes nemesi felkelés (insurrectio) és a háborús költségekhez az országgyűlések törvényei által kivetett „önkéntes hozzájárulásnak" (subsidium) nevezett adózás kötelezettségei is rájuk hárultak.5 Az országgyűlési követek költségeinek fedezését a vármegyei nemesek a reformkortól magukra vállalták (1836. évi 44. törvénycikk, 1840. évi 45. törvénycikk, 1844. évi 12. törvénycikk), és a „nemesi hozzájárulást" többé nem az adózó népnek kellett állnia.6

A feudális kiváltságosok rendjeihez jogok és állami kötelezettségek tekintetében tehát mindinkább közeledett a nem nemes értelmiség egyre gyarapodó csoportja, akiknek már nem a címeres nemeslevelek, hanem az egyetemi és akadémiai diploma, vagy legalábbis a gimnázium elvégzésével szerzett tanultság képezte részleges - leginkább a városi polgárságéhoz hasonló - kiváltságaik alapját.

5 A honoráciorokra: BÁN Péter 1989, 194-195.; ECKHART Tibor 1946, 203.; PÁLMÁNY Béla 1997, 47.

6 Corpus Juris 1836-1868.

214