Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)

Szécsény úrbéri viszonyai a Szatmári béke korától a jobbágyfelszabadítás végrehajtásáig (1710–1869)

kott Alföldre, ezért a földbirtokosok kedvezményeket adtak a parasztok marasztalására.

Fontos esemény és eredmény a mezőváros adóterheinek alakulásában, hogy gr. Koháry István országbíró kieszközölte, hogy III. Károly német-római császár és magyar király nevében Savoyai Jenő főherceg és Anton Josef von Öttel 1718. december 3-án oltalomlevelet adott ki Fülek és Szécsény mezővárosok számára. A védlevél megtiltotta minden Magyarországon állomásozó német, spanyol, magyar, horvát, „oláh" és „rác" nemzeti seregnek, akár lovasok, akár gyalogosok, hogy bekvártélyozással, élelmezéssel, pénzfizetéssel terheljék lakosait.6 Az állandó hadsereget megteremtő 1715. évi törvény végrehajtása súlyos terheket rótt az adózó népre. Szécsény és Fülek, mint „végváriak" által lakott települések, a magát idősen, bénult jobb kézzel is a király generálisának tekintő gr. Koháry István tekintélye és befolyása révén nyerték el a védlevelet, amely nem érintette a földesurak és a lakosok szerződéses viszonyát, de nagy kedvezményt jelentett az állami adózás terén.

Különösen fontos adatforrás Szécsény lakosainak vagyoni viszonyaira az 1728. évi országos összeírás.7 Ez az állami adóalapot nem képező „kuriális" földeket is összeírta, így számba vette Szécsény valamennyi majorsági és jobbágyi művelésű földterületét. Az 1715. és 1720. évi országos összeírásokból igen sok adóalapnak minősíthető föld és adóalanynak tekinthető személy kimaradt, mivel kuriális jogúnak állította földesura, illetve a nemesi vármegye, így igyekezvén kivonni az állami adózás alól. (1715-ben a mai Nógrád megye területén összeírt száztizenkét helység közül húsz volt teljes egészében, három pedig részben kuriális hely.) Az országos összeírok Szécsény „oppidum curiale" örökös földbirtokosaiként gr. Forgách Jánost, kisebb részben pedig Szemere György özvegyét, Bossányi Krisztinát nevezték meg. Ugyanők birtokolták - fele-fele arányban - a szomszéd Farkasalmáspusztát is.

Korabeli szokás szerint sorba vették a „beneficiumokat" és a „maleficiu- mokat", vagyis a lakosok javára, illetőleg kárára szolgáló természeti, haszon- élvezeti és szolgáltatási viszonyokat. A két nyomásban művelt szántóföldek közepes minőségűek, egy köböl elvetett gabona kedvező évben öt másikat termett. A réteken szép és jó széna nőtt, de az Ipoly és a patakok áradásai gyakran tettek kárt bennük, és a termés nem volt elegendő az állatállomány takarmányozásához. Kevés volt a legelő is, emiatt a földesuraktól évi száz ezüstforintért Farkasalmáson béreltek „páskomot". Erdőkben is szűkölködött a határ, ezért a lakosok a tüzeléshez és épületekhez szükséges fát más helységekből szerezték be. Úgy látták, hogy az itteni parasztok semmiből nem termeltek eladásra, mert a terméshozamok saját szükségleteiket sem fedezték.

6 OL P 287 - Forgách cs. lt. Jelzetes ir. Ser. 1. fase. C N° 22., 1718.

7 OL Filmtár X. 1927., Nógrád megye 1728. évi országos összeírása.

160