Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1995 - 2. (Balassagyarmat, 1995)

Tyekvicska Árpád: Adatok, források, dokumentumok a balassagyarmati zsidóság holocaustjáról

Magyarnándorban vizet vett a mozdony. A mozdonyvezető aggályait fejezte ki, hogy mivel nagyon hosszú a szerelvény, fél, hogy a kontraívek miatt nem tudja egyedül 'felhúzni' a becskei állomásig. Mivel a csendőrök a sikeres elindulás után bepálinkáztak, Magyarnándorban már nyugodtan aludtak a vonat első kocsijaként besorozott személykocsiban. A forgalmistákkal megbeszéltük, hogy tíz kocsival felmegyünk Becskére, majd az öt kocsiért visszajövünk 'gépmenetben'. Mikor felérkeztünk Becskére, szóltam a csendőrtisztnek, hogy baj van, a vonat szétszakadt, s öt kocsi visszagurult Magyarnándorba. A főhadnagy úr először nagyon megijedt, majd agyonlövéssel fenyegetett bennünket. Mondtuk, hogyha minket agyonlövet, akkor nem lesz, aki Aszódra vigye a vonatot. Iszonyatos káromkodások közepette ő is felszállt a mozdonyra, szigorú őrséget állított Becskén a szerelvény köré, s visszajöttünk Nándorba a szerelvény második részéért. Miután minden baj nélkül visszaérkeztünk Becskére az 'elszökött' vonatrésszel, újra összeállítottuk az egészet egy szerelvénnyé, s innen már akadály nélkül robogtunk Galgamácsáig, ahol ismét vizet kellett venni a mozdonynak. A csendőrparancsnok az 'átélt izgalmak' miatt egész úton ideges volt, velünk is, embereivel is ordítozott. Mikor aztán befutottunk Aszódra, átadta a szerelvényt az ottani német állomásparancsnokságnak, megkönnyebbült, mindnyájunknak egy-egy rúd téliszalámit és egy-egy üveg pálinkát adott a 'sikeres együttműködésért'. Aszódon egyesítették a két gyarmati szerelvényt, majd Miskolc felé vitték tovább fővonali mozdonnyal és személyzettel. Mi még ott voltunk Aszódon, mikor a csendőrök hajnalban ellenőrzést tartottak a vagonokban. Már halott is volt az egyik kocsiban, nevezetesen dr. Mandel Ignác idős orvos, aki sokáig a gyarmati vasúti orvos is volt." [...] Szerencsétlen lakóitól immár kiürített két gettó területén megindult a hajsza az értékek, kincsek felkutatására, összegyűjtésére. Hogy hivatalos látszata legyen az „akciónak", a hatóságok a pénzügy- és vámőrség közreműködésével eleinte igyekeztek „lajstromozni" a hátrahagyott vagyontárgyakat, ingóságokat. Június és július hónapokban továbbra is zárva, őrzés alatt maradt a gettó területe, ugyanis a „hivatalos szervek" az SS speciális alakulatainak közreműködésével először német alapossággal házról-házra járva „nyomoztak". A kínvallatások során sok kazetta arany ékszer rejtekhelyét megtudták. Ezeket már akkor összeszedték. Most, hogy a lakók már nem voltak itt, teljesen „szabad volt a vásár". Ahol csak a legcsekélyebb lehetősége is mutatkozott annak, hogy oda elrejthettek valamit, ott működésbe léptek a kémlelővasak, csákányok, lapátok. Még a kertek, udvarok gazos, füves területeit is „megszurkálták", s bizony nemegyszer akadtak is rá így fehérneműt, porcelán étkészleteket, arany- és ezüsttárgyakat rejtő ládákra. Hatalmas, - ma már teljesen felbecsülhetetlen - értékű kincs, műtárgy gyűlt így össze. A városból sokan jártak „dolgozni" a gettóba. Ezeknek a munkásoknak az volt a feladatuk, hogy a fináncok és a németek irányítása szerint válogassák, csomagolják a zsidó vagyontárgyakat. Külön házban gyűjtötték a felsőruházatot, máshol a fehérneműket, lábbeliket, főzőedényeket, étkészleteket, bútorokat, képeket, könyveket, 143