Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

SZEMIGYESZJATSZKOJE

nagy parancsnoksága alatt, akik a Czár főhadnagy vezette sí­zászlóalj kötelékében harcoltak. Igyekeztem felvenni velük a kapcsolatot, elvégre a saját ezredemhez tartoztak, s a pa­rancsnokukat még Losoncról jól ismertem, ők is, mint aho­gyan itt valamennyien, a kettévágott magyar hadsereg kiseb­bik részéhez tartoztak és pillanatnyilag német parancsnok­ság alatt álltak. A reteszállásunkban a voronyezsi német hadsereg biztonságos visszavonulása érdekében becsülettel 13 napos sikeres elhárító harcot folytattunk a túlerőben tá­madó orosz erőkkel szemben. Ez idő alatt Szemigyeszjaszt­koje község körvédelménél hét orosz zászlóalj morzsolódott fel. Közel 60 foglyot ejtettünk, akik ruházatának nagy részét magyar eredetűnek találtuk. Természetesen a község kb. két­ezer fős védőinél is akadt veszteség. Visszavonulás esetén hozzávetőlegesen 70 hősi halottat kénytelenek leszünk visszahagyni, míg a kb. 200 sebesültünk java részét észak fe­lé, a hadtestparancsnokság irányába sikeresen elszállítottuk. A még visszamaradottakat kitörésünk alkalmával kell ma­gunkkal vinni. Végre a várt, kitörést tartalmazó parancs 16 óra körül rá­dión megérkezett. A 21 órával kezdődő tervszerinti kiürítés szervezéséhez azonnal hozzákezdtünk. A kiadott parancs ér­telmében csak a legszükségesebbnek tartott dolgokat vihet­tük magunkkal, a többit meg kellett semmisítenünk. Ez vo­natkozott a lőszerre, élelemre, minden kerékkel rendelkező járműre, az összes híradóeszközre, műszaki anyagra, az em­berek által összegyűjtött és a menetet akadályozó egyéni málnákra. Mivel a zászlóalj- és századparancsnoki irattárak, irodai felszerelések is felesleges tehernek minősültek, azokat szintén meg kellett semmisíteni. A cél az volt, hogy a köz­ségből kitörő menetoszlop minél rövidebb, minél mozgéko­nyabb legyen, az ellenséges támadást el tudja hárítani. Újra nehéz helyzetbe kerültünk, mert megint olyasmit kellett vég­89

Next

/
Oldalképek
Tartalom