Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

KÖRVÉDELEMBEN

a szállítást „teljes kényelemben" irányították, ha csak egy hétig lettek volna helyettünk kint az első vonalban, feladatukat, kötelességüket nem vették volna olyan „könnyedén". Hogy most itt a raktárban mennyi anyag halmozódott fel, még felbecsülni sem tudtam. Ha a téli ruha frontra kiszállítására - ami a tárolt anyag kisebbik részét képezte - nem találtak módot, elegendő járművet, akkor az itt tárolt összes anyag megmentését miként képzelték - nem tudom! A raktárban érdeklődtem a ruhavételezés módja felől. A válasz szokatlan és meglepő volt: fiatal hadnagy létemre az én aláírásom ellenében vihetek mindent, amire szükségem van. „Na ezen ne múljon" - gondoltam magamban. Azzal az elhatározással távoztam, hogy rövid időn belül egy vételező csoporttal térek vissza. Dél felé érkeztem a körletünkbe, ahol az ügyeletes szakaszvezető jelentette a 20 fős csoport megérkezését. Ellátásukról már gondoskodott is. A vételezéshez elrendeltem az összeírást, de az rendkívül lassan, vontatottan haladt. Ezért kénytelen voltam a következő napra halasztani. Már szürkült, amikor értesültem arról, hogy az 53./III. zászlóalj és a 20. lovasszázad - lényegében a 23. gyalogezred másik zászlóalja - Szüágyi százados vezetésével községünkbe érkezett. Rabács ezredes a leharcolt, elfáradt, agyonfázott embereit tőlünk nem messze szállásoltatta el. Részükre pihenőt engedélyezett, s úgy, mint mi, tartalékba kerültek. Tegnap még ők voltak azok, akik a délelőtti órákban szemünk láttán Veszelij Hutort rohamozták. A védőállásban a zászlóaljuk kisebb veszteséget szenvedve vészelte át a január 1213-iki támadást, mint a mi zászlóaljunk. Egy kis „kitérő sétájuk" után ismét összetalálkoztunk. Felhőtlen, igen kemény éjszakát hagytunk magunk mögött. Talán eddig ez volt a leghidegebb, -40 fok körüli, de a hőmérő higanyszála még nappal sem tágított a -20 foktól. A száraz hidegben csak úgy szikrázott a nap és jártunkban a 62