Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

A TÁMADÁS

Reggel fél 8-kor nemcsak az 53./III. zászlóalj, hanem mi ellenünk is támadás indult, amit tüzéreink pontos lövéseikkel megállítottak. 8 órakor támadásukat megismételték, messzire ekkor sem jutottak. Remekeltek tüzéreink! Fél tíz körül újból ellenséges erők tűntek fel és gyülekeztek a védőállásunk előtt. Számuk zászlóaljnyi lehetett. Kis idő múltán lassan elindultak, közeledtek állásaink felé. Nem hagyhatom a támadás kifejlődését! A zászlóaljparancsnokomtól - aki már csak a tüzérség által kiépített vonalon tudta tartani az ezredparancsnok új harcálláspontjával az összeköttetést - tüzérségi zárótüzet kértem. Arra gondoltam, ha még akad működőképes üteg és hozzá még szerencsém is lesz, ezt teljesítik. Kellő időben pontos zárótüzet kaptam. Ezzel a századomnál ismét elakadt a támadás. Ugyanakkor az 5. század felénk eső részénél sikerült az oroszoknak betörni, s lassan kezdték felgöngyölni a védelmi rendszert. Közben hallottam, hogy az ütegeink sorát támadják az oroszok, már közelharcot vívnak. Szegény tüzéreink reménytelen helyzetükben sorra robbantották fel lövegeiket, csak párat sikerült megmenteniük! Az oroszok már ennyire mögöttünk járnak és mi még mindig az állásunkban vagyunk? Félő, teljesen bekerítenek bennünket! Dél körül még nagyobb mértékű támadás bontakozott ki a védelmi vonalunk előtt. Mindenkiből elkeseredett védekezést váltott ki az előretörő ellenséges tömeg, akik már majdnem kézigránátdobó távolságig jutottak. E kritikus helyzetben ismét próbálkoztam a zászlóaljparancsnokomnál zárótűz ügyében. Szerencsém volt! A még működő 21-es üteg zárótüzét kaptam azzal a feltétellel, hogy - tüzérfigyelője már nem lévén - nekem kell irányítani az üteg tüzét. Mint a vízbe fulladó ember az utolsó szalmaszálba kapaszkodva - természetesen vállaltam. Rövid időn belül jött is az „áldás", hogy beleremegett az egész környék. Először hosszúnak találtam. 43