Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

A TÁMADÁS

lyesen is tájékozódni. Néha-néha az összeköttetés valamelyik irányba megszakadt, melynek megjavítására azonnal intézkednem kellett, mert a rádiót - korábbi megállapodásunk szerint - csak végszükség esetében üzemeltethettük. Ezzel akadályoztuk, hogy a harcálláspontunkat bemérhessék. A korábban tiszta futóárkainkba egyre több hó került, melyet a becsapódások söpörtek be. Akadt olyan rész, ahol már az árok harmada megtelt. Vajon mi lesz még? Veszteségünk számbavétele még mindig lehetetlen volt. Majd ha kint megnyugszanak a „kedélyek"! Ugyanis este 7 óra körül újabb erős lövöldözés kezdődött. Az oroszok ismét igyekeztek az állásainkba bejutni, de rövid tűzharc után kénytelenek voltak visszahúzódni. Félóra múlva mindegyik szakaszparancsnokom jelezte a támadás folytatását. Ezt jelentettem a zászlóaljparancsnokomnak, aki hallva a harckocsi-motorok zúgását, valamint a lövöldözés hangjának erősödését, kérés nélkül is küldette a tüzérségi zárótüzet. Újból kis pihenőhöz jutottunk, melyet gyors lőszerutánpótlásra használtunk ki minden szakasznál. Sajnos ebből tartalékaink egyre gyorsabban kezdtek fogyni. Pedig nagy szükség volt rá, mert 23 órára a támadók soraikat rendezték, s megindultak az egész vonalon. Heves lövöldözéssel védekeztünk tüzéreink támogatásával. A zászlóaljparancsnokom kb. félóra elteltével arra figyelmeztetett, hogy a tőlem jobbra levő század balszárnyánál az ellenségnek sikerült egy fedezéket elfoglalni. Óvatosságra intett! Sok idő nem telt el, mikor újabb hír érkezett: a század tartalékának bevetésével sikerült a betört ellenséget „kifüstölni". A lövöldözés egy ideig még tartott, de egyre csendesedett. Éjfél körül száraz hangon jelentette be Hárs százados: megszakadt az összeköttetés az ezredparancsnoksággal, szerencsére a tüzéreink vonala még „él"! Az éjfél elmúlt, az embereim fáradtan, de szüntelen ugrásra készen pihentek. Nem voltam képes a szememet egy pil41