Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

A TÁMADÁS

harcosok sokasága volt, még az egymás mellett állók arcának csíkszerű, fehér vonala is kirajzolódott. Valamennyien részegek voltak és nótázásuk, ordítozásuk foszlányait tisztán lehetett hallani. Csupán a támadási parancsra vártak mindannyian. A látottaktól megrémülve, nem emlékszem hogyan kerültem vissza a harcálláspontomra. Úgy éreztem, most először estem pánikba! A telefon kézi beszélőjét görcsösen tartva tértem magamhoz, amint izgatottan jelentettem a zászlóaljparancsnokomnak az észrevételeimet. Kértem sürgős, gyors intézkedését és szinte könyörögtem, csináljon valamit míg a világosság engedi. Legalább tüzérségünk jó és pontos lövéseivel ritkítássá meg a soraikat, amíg nem késő. Lőtték is őket rendületlenül, kisebb-nagyobb sikerrel, sötétedésig. Valószínűleg a velünk szembenállók azért késlekedtek a támadással, mert a tőlünk délre, 2 km-re lévő vonalunk áttörése nem várt siker volt számukra. így az előretörök pillanatnyilag tartalékhiánnyal küszködhettek. Ezért az előttünk levő, támadásra készülő egységtől vonhatták el a kéznél levő tartalékjaikat azzal a céllal, hogy tovább, nyugat felé törhessenek előre. Amint az előttünk levő egységek tartalékjait pótolják, azonnal számolnunk kell a támadásuk újbóli megindulásával, így pár órát nyertünk! Ebben a félelmetes sötétségben és bizonytalanságban lényegesen kevesebb volt azok száma, akiket nélkülözni tudtunk a szokásos helyre megérkezett vacsoránk vételezésekor. Pedig az emberek igencsak megéheztek az elmúlt órákban. A vacsorával együtt jött a lőszerutánpótlás is. Kint pillanatnyilag csend uralkodott, így időm adódott arra, hogy a nap eseményeit átgondoljam. A támadás kezdete óta a telefon mellett ültem, tartottam az összeköttetést a zászlóalj parancsnokságával, valamint a szakaszparancsnokaimmal, hogy szükség esetén időben intézkedni tudjak. Olykor pár percre „kiugrottam" a fedezékből és megpróbáltam szemé40