Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

A FRONTVONALBAN

még a megfelelő mennyiségű lótáp hiánya is. így lassan az élelem, de még a lőszer utánpótlásában is zavar keletkezett. A lőszernél ez abban nyilvánult meg, hogy az első vonalban a naponkénti és puskánkénti öt lövésnél többet nem volt szabad leadni. Tudtommal a tüzérség lövéseinek számát is maximálták. Tisztelt parancsnokaink nem gondolnak arra, hogy esetenként többre is szükség lenne? Telefonon kérjünk engedélyt, hogy többször is elsüthessük a puskát - egy háborúban? És mire az engedély megérkezik ? Eljött az év utolsó napja, s szilveszter estéjén rövid időre magában elszámolhatott mindenki az elmúlt esztendővel. Ki kedvező, ki kedvezőtlen mérleget állított föl. Azonban azt senki sem tudta, kire mit hoz az 1943-as esztendő. Karácsony óta készenlétben vártuk a támadás megindulását. Minden nap nyereség! Nem kell ahhoz nagy hadtudomány - az első vonal valamennyi „gondolkodni tudó" embere érezte és tudta -, hogy jelenlegi helyzetében a magyar hadsereg mozgásképtelenné vált. De ha mégsem látták át, a többi századparancsnokhoz hasonlóan, én is a tudomásukra hoztam. A védőállás elhagyása a teljes megsemmisüléssel, halállal, megfagyással jár és csupán kevés szerencsés menekülhet meg! Csak valahogy a hőn óhajtott és várt meleg ruhát szállítanák már ki, mert nagyon nagy szükségünk lenne rá! A védőállásban december végén, január elején az embereim hangulata, harcértéke a minimálisra csökkent. Pedig éppen akkor az ellenkezőjére lett volna a legnagyobb szükség. A hangulat fokozatos romlásának okait keresve röviden összegyűjtöttem a tapasztalataimat. A szokatlan hideg, a nem megfelelő ruházat, az étkezés hiányosságai mellett akadt jó néhány más tényező is. Az állandó, -10 foknál hidegebb időben a váltás nélküli szolgálatunk elhúzódott. Már közel öt hete tartott a nehéz árokszolgálat, az embereim testileg, lelkileg, de még ruháza27