Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

ÚTBAN A DON-KANYARHOZ

nak, megviselteknek látszottak. Összebújva a kijelölt körletükben, saját bajukkal foglalatoskodtak. Ami a legriasztóbb volt, az a közömbösségük. Nem nagy érdeklődést mutattak irányunkba, csupán tudomásul vették jelenlétünket. Ismerős arcok csak itt-ott bukkantak föl, akiket üdvözöltem. Hadapród őrmestert alig láttam, és a tiszt bajtársaim száma is katasztrofálisan megcsappant. A zászlóaljparancsnokom kivételével egyiküket sem ismertem, mert az eddigi nagy veszteség miatt valamennyiüket más alakulattól vezényelték a zászlóaljhoz. Akadt olyan is, aki otthonról, személyi pótlásként érkezett ki a frontra. Találkozásunkkor csupán bemutatkozásra és néhány udvarias szó váltására kerülhetett sor, többre nem. Az ismerkedést sem az idő, sem a körülmények nem engedték. Az ebéd kiosztására tértem vissza a menetszázadomhoz... Az első benyomásaim nagyon kellemetlenek voltak, melyeket később az események is igazoltak - sajnos! Alighogy megérkeztünk - pár órát töltöttünk csak a zászlóaljnál, még jóformán az elosztásunk sem történt meg, harctevékenységről csak hírből hallottunk, védőállásban sem voltunk -, az ittlévők valamennyien az ezred leváltásáról, hazaszállításáról beszéltek és álmodoztak. Ilyen és ekkora „harci szellem" közepette alakult újjá a zászlóalj. December 6-át írtunk, Horthy Miklós kormányzónk névnapját díszebéddel ünnepelik otthon, mi pedig -10 foknál hidegebb időben, kinti hófúvásnál felsorakozva a zászlóaljhoz beérkezett menetszázad elosztását hajtottuk végre. A századparancsnokok adottak voltak, kivéve a most újjáalakuló hatodikét, melynek engem neveztek ki. A létszámban erősen megfogyatkozott kinti zászlóalj két összevont lövészszázaddal rendelkezett. A meglevő 4. és az 5. század személyi állományát három részre osztották. Innen egy-egy harmad - „törzsgárdát képezve" - került az új 6. századba. Hasonló módon hajtották végre az automata fegy16