Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

ÚTBAN A DON-KANYARHOZ

verek elosztását is. Ezután a beérkezett menetszázad embereit az igényeknek megfelelően sorolták. A velem együtt érkezett Labancz László hadapród őrmester továbbra is szakaszparancsnokom maradt, s mellé kaptam még két főt, akik nevére, rendfokozatára már nem emlékezem. A 150 fő körüli létszámmal megalakult század 3 szakasszal, szakaszonként 3 rajjal, az 1. és a 2. szakasz 2-2, míg a 3. szakasz 1 golyószóróval rendelkezett. Emlékezetem szerint a 3 szakasz 2-2 géppisztolyt is kapott. Puskával a szükségnek megfelelően mindenkit elláttak, természetesen elegendő lőszermennyiséggel együtt. A század- és szakasztörzsek megalakítása, valamint az emberek név szerinti összeírása után elrendeltem a szakaszparancsnokoknak a kapott fegyverek ellenőrzését, a beosztottakkal való beszélgetést, barátkozást, ismerkedést. Magam a kapott golyószórók működőképességéről, a kezelők rátermettségéről győződtem meg. Nem nagy bizalommal voltam a két század által átadott személyi állomány harckézsége, nem utolsósorban az automata fegyverek működőképessége iránt. Úgy okoskodtam, hogy a következő pár napi pihenő alatt csak sikerül mindenhová a megfelelő embert megtalálni és az automata fegyvereknél a szükséges javításokat megejteni. Azt sejtettem, hogy Lászay János ezredparancsnokom valahol a közelben tartózkodik. Vártam, hogy megjelenik és üdvözölhetem, mint régi ismerőst, mivel a reáliskolában növendéke voltam. Csalatkoznom kellett azonban a megérzésemben, mert nem jött. Csak jóval később, a 60-as évek egyik érettségi találkozóján tudtam meg az elmaradás okát: akkortájt kapta a hadosztálynál a 168. német hadosztály egyik ezredének azonnali leváltására vonatkozó parancsot. Ez halaszthatatlannak, sürgősnek bizonyulhatott, mivel a 2. magyar hadsereg déli szárnyától nem messze, az olaszoknál a helyzet gyanússá kezdett válni. Megérkezett a román hadse\7