Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)
ÚTBAN A DON-KANYARHOZ
enyhítésére. Még az otthonról hozott petróleumfőzőmet is begyújtotta, hogy némi meleget varázsoljon a fülkénkbe. Brjanszkban nem sokat időztünk. A német menetirányítók a vasúti szerelvényünket Harkovba irányították. De ez a rövid tartózkodásunk is elegendő volt ahhoz, hogy az állomáson a honvédeink kellő értesülést szerezzenek a menetvonalunkról. Ezek szerint utunk partizántevékenységéről híres vidéken vezet keresztül, ahol majd minden szerelvényt felrobbantanak. A sötétség beálltakor induló szerelvényen szorongó érzéssel vártuk a fejleményeket. Sorra hagytuk el az éjszakában a vasútbiztosító támaszpontokat, melyeket magyar honvédek őriztek. Lehetséges, hogy éppen a balassagyarmati zászlóalj megszálló részlege biztosítja a térség vasúti szakaszát? Az idő múlásával majdnem mindenkit elnyomott az álom. A pirkadástól már nem jártunk messze, amikor a szerelvényünk nagy zökkenéssel, hirtelen megállt. Az álmukból felriadt emberek azt hitték, hogy támadás ért bennünket és a puskával rendelkezők eszeveszett lövöldözésbe kezdtek. Hogy ki lőtt először, nem lehetett megállapítani. Elképzelhető, hogy a mozdony után kapcsolt kocsiból, ahol német vasútbiztosító egység személyzete tartózkodott, adták le az első lövést. Felriadtam álmomból és dermedten hallgattam a nagy lövöldözést. Hirtelen én sem tudtam elképzelni, valójában mi is történt. Pár pillanat alatt magamhoz térve a szerelvény mindkét oldalát szemügyre vettem, igyekeztem az okot megállapítani. Eredménytelenül. Tiszti legényem kíséretében végigmentem az álló szerelvény mentén, s ordítva adtam ki a „Tüzet szüntess!" parancsot. Lassan-lassan a kedélyek lecsillapodtak. Már hajnalodott. A 2-300 m-re jobbra, balra kiküldött felderítő járőrök sorra visszatértek, jelentették, hogy semmilyen gyanús jelenséget nem észleltek. Még lábnyomokat sem találtak a vasút melletti hóban. 11