Civitas fortissima. Balassagyarmat története írásban és képekben - Nagy Iván Könyvek 12. (Balassagyarmat, 2002)
ÍRÁSOK KÉPEK TÖRTÉNETEK Balassagyarmat évszázadai
A 17. században erős végvárrá kiépített gyarmati erődítés falai sok hadvonulást, kisebb-nagyobb ostromot éltek meg. Közülük legendássá azonban csak egy eset vált. Az 1648ban történtek csupán egyetlen korabeli forrásban, a Martin Meyer által 1665-ben kiadott ún. „Ortelius redivivus"ban jelentek meg. A későbbi leírások bizonyára az ő müvéből merítettek. Mi a tudós • Bél Mátyás 18. századi leírása alapján idézzük fel a jeles eseményt: „... elhatározták a gyarmatiak, hogy azon csapást, melyet a múlt években szenvedtek, ha alkalom adja reá magát, megbosszulandják. Figyelmesen vártak tehát minden alkalomra, midőn az ellenségnek árthatnának. Miután kémeik által értesültek, hogy a nógrádi várból egy fő és dús török menyasszony fog Esztergom várába kísértetni, eljöttnek látták az időt bosszújok kitölthetésére. Eleve jókor az erdők széleibe, melyek mellett a nászkíséretnek elvonulni kellett, elrejtek csapataikat. A terv sikerült. A vigadó lakodalmi csoport közelgett, az elrejtett csapatok nagy rivalgással elérohanva megtámadják, szétverik, és a menyasszonyt minden drágaságaiból, ékszereiből kifosztják, és zsákmánnyal terhelten térnek vissza Gyarmatra. E tett nagyon bánta a törököket. (Ekkor mondák a törökök Ortelius szerint, hogy Gyarmat nem vár, hanem tolvajok barlangja és huszárok fészke.) Dühökben elhatározták Gyarmatnak földúlását, hogy kő kövön nem maradand. Sötét éjjel négy ezer török száll a vár alá, és azonnal ásókkal és kapákkal fölfegyverkezve nagy rivalgással a sáncok és palánkok bontásához kezdenek. Az őrség a veszély kétségbe ejtő rohamában fegyverre kapva, az ellenségre rohan, a sáncokbúi űzni, és minden erővel visszaverni törekszik. A törökök látván, hogy az első megszállásra közölök, több mint hitték volna, esett el, ismételt rohamokkal fognak az ostromhoz, nem akarva megnyugodni, míg betörve a sáncokba a palánkokat át nem vágják, és a várba jutva, az őrséget le nem vágják. A várbeliekre nézve a veszély nőttön nőtt ... Fianem véletlenül történt, hogy az előbbi nap alkonyán a palánki huszárok Szécsényből jövet éjjeli szállásra, Gyarmaton maradtak. Ezek tehát szintén fegyvert fogván, az őrségnek segíteni dicsőségöknek tartották. Sőt a harcvágy megszállta a hölgyek keblét is, ezek egy része a bástyák tetején különféle fegyverrel fordult az ellenségre, a legnagyobb rész olaj és vízzel öntözé a támadókat. A törököket szégyenpír futa el, és még dühösebben harcoltak, gyalázatnak tartva nőktül legyőzetni. Folyt a harc mindkét részről megfeszített erővel, dühvel és elkeseredettséggel, miközben egy aga, ki épen csapatát biztatva, ide-oda lovagolt, egy várőr neje által lelövetett. E veszteség még inkább fokozá a támadók dühét és bosszúvágyát. Eget hasogató lármával támadnak végső erőfeszítéssel a várra, a megvétel sikerültével lekoncolandók az összes őrséget. A várban lévők is fölismerik végső pillanatát a veszélynek. Rendbe szedik magokat, és egy kirohanást intéznek a támadókra oly dühödt rohammal, milyet csak a kétségbeesés pillanata teremthet. A nem várt kitörés megzavarta a törököket, futásnak erednek, a várbeliek űzik, vágják, és tüskön, bokron szétkergetik. E közben arra érkezik Forgách Adám Érsekújvár főkapitánya is válogatott lovas csapattal, s a gyarmatiakhoz csatlakozik, mi által azok még inkább fölhevülve sötét estig az ellenséget üldözték. "
