„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)
„TRIANONI NEMZEDÉK” – TERÜLETI VÁLTOZÁSOK ÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYARORSZÁG - Gyáni Gábor: Társadalmi struktúrák és szociálpolitikai kihívások a két világháború között
lépésre az antanthatalmak kezdeményezésére és kifejezett nyomására került sor 1919 őszén, ám tagadhatatlan, hogy a későbbi megszorító intézkedések sem állították vissza az 1918 előtti, felettébb szűk liberális választójogi állapotokat. De vajon hogyan kerülhetett erre egyáltalán sor? A politológiai okfejtés terén Hirata Takesi jutott eddig legtovább. Nemzetközi összehasonlítás eredményeként arra következtetett, a külső okok mellett a belső körülmények is felelősek azért, hogy Bethlen az 1922-es választójogi rendeletével sem lépett vissza a dualizmusba. Egyrészt nem kellett többé félnie a nemzetiségi szavazók tömeges beáramlásától a politikai arénába, másrészt az ország időközben átalakult társadalma a dualizmus koritól szembetűnően elütő választ követelt a tömegpolitíka, a tömegdemokrácia oldaláról érkező kihívásokra. Arról van tehát szó, hogy a demokratikus fejlődés első számú társadalmi tartalékai, a városi középrétegek, a birtokos parasztság, valamint a nagyipari munkásság a politikai képviseletüket ellátó pártokon keresztül 1920-at követően nem egymással összefogva, hanem külön-külön, illetve más politikai csoportokkal együttműködve próbálták megtalálni helyüket az új rendszerben. 8 A demokráciára nézve az jelentette szerinte a legnagyobb csapást, hogy a parasztság és a munkásság nem talált politikailag egymásra. A kisgazdáknak az Egységes Pártba történt betagolása ugyanis egyértelművé tette, hogy a birtokos parasztság nem a szociáldemokratákkal, hanem a restaurációs erőkkel köt szoros politikai szövetséget. Társadalomtörténészként ennek a helyzetnek a paradoxonára kell tehát magyarázatot találni. Abból indulok ki ezúttal is, hogy a Trianonnal megváltozott magyar társadalom már pusztán strukturális adottságainál fogva sem zárta el az utat az elől, hogy a felnőtt népesség 30 vagy akár 40 százalékát felruházzák választójoggal; ez a rendelkezés semmilyen komoly veszélyt nem rejtett többé magában a hagyományos elit hatalmi pozícióira és a konzervatív-autoritatív politikai gyakorlatra nézve. A politikai tömegdemokrácia ígéretét magukban rejtő társadalmi csoportok a már említett politikai megosztottság folytán végeredményben egyöntetűen támaszt nyújtottak az ellenforradalmi rendszer számára. Ezen politikai-hatalmi legitimációs szerepvállalásuk ugyanakkor változatos eszközökkel megoldott integrálásuknak is elengedhetetlen feltételéül szolgált, mely utóbbi sikerét a trianoni társadalom új belső rendje alapozta meg. Két mozzanatra utalnék csupán ezúttal. A városi középpolgárságot, valamint a nagyipari munkásságot viszonylag könnyen és zökkenőmentesen leválasztották potenciális szövetségeseikről, miután Trianon következtében ők úgyszólván teljesen egyedül maradtak budapesti fellegvárukban. Budapest és a vidék szembenállása, melyet különösen a rendszer kezdeti periódusában alkalmaztak sikerrel hatalompolitikai célokra (lásd a „bűnös Budapest" politikai jelszót), végeredményben afféle gettóba zárta a Trianonnal hátországát nélkülözni kénytelen fővárosi polgárságot és ipari proletariátust. Hasonló lett a sorsa a liberalizmusnak és a szociáldemokráciának is, mivel Budapesten kívül egyetlen város sem akadt az összezsugorodott országban, ahol a baloldali erők akár csak időlegesen is a fővárosihoz hasonló politikai tényezővé válhattak volna. Hirata Takesi: A bethleni konszolidáció jellege a nemzetközi szakirodalom tükrében. Valóság, 1993/11., 58. 63
