„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„TRIANONI NEMZEDÉK” – TERÜLETI VÁLTOZÁSOK ÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYARORSZÁG - Ormos Mária: Trianon és a magyar gazdaság

Idézem: „Szomorú dolog hallani azt a széltében hangoztatott mondást, hogy Magyarország a búzatermeléssel áll vagy bukik. Szerencsére ez nem igaz, mert akkor már el is bukott volna. (...) az átállításnak, a magasabb kultúrájú termelésre való áttérésnek már régóta meg kellett volna indulnia..." Ebbe a kategóriába sorolta a szerző a zöldség- és gyümölcstermesztést és a baromfitenyésztést, amivel csak egyet lehet érteni. De vajon igaza volt-e akkor, amikor úgy vélte, hogy az átállítás lényegében véve állami feladat lett volna, amelyet a kormány és azon belül elsősorban a földművelésügyi nünisztérium szabotált el? Hozzáteszem, hogy Károlyi - akinek gondolatait e vonatkozásban csak mintaként emlegettem - kimondatlanul valójában egy olyan új gondolkodásmódot juttatott kifejezésre, amely az állami feladatokról és a gazdaságról korábban ismeretlen volt. Eltekintve attól, hogy a válság világméretű jellegét nemcsak elismeri, de hangsúlyozza is, a magyar gazdasági probléma egészéért gyakorlatilag az államra hárítja a felelősséget, vagyis úgy véli, hogy az államnak, a kormánynak mélyen bele kell nyúlnia a gazdaságba, nemcsak adó- és pénzügyi politikája útján, de közvetlenül is, méghozzá egészen odáig, hogy befolyásolja, sőt mintegy meghatározza a gazdasági ágazatok preferencia-sorrendjét, de részben még a termékszerkezetet is. Ha hozzátesszük ehhez, hogy a kapitalista világrenddel a szovjet szocialista tervgazdaság eredményeit állítja szembe, és e rémet idézi fel, midőn a magyar és a nemzetközi döntéshozókat az „ütött a tizenkettedik óra" szellemében elszánt cselekvésre szólítja, úgy nem kétséges, hogy a tőkés tervgazdálkodás szellemét hívja elő, és utólag ennek elmaradását kéri számon a Bethlen-kormányon. Mindenesetre a válság idején rajta kívül is sokan fogalmaztak meg olyan újító és modernizáló gondolatokat, amelyekkel élni úgyszólván csak pénz kérdése volt. A harmincas évek elején többen felvetették, hogy az eladósodott birtokosokat - legyen az adósság akár adótartozás, akár visszafizetetlen bankkölcsön - váltsa ki az állam az adósságnak megfelelő birtoktest átengedése fejében, és az így szerzett földterületet használja fel arra, hogy létező és működő kisparaszti birtokokat hizlal fel általa a rentabilitás szintjéig. Volt, aki úgy vélte, hogy a megmaradó és immár adósságmentes birtokon a tulajdonos is jobban tud majd gazdálkodni. Már csak azt kellett volna tudni, hogy honnan vegye ehhez a pénzt a költségvetési hiánnyal küszködő kincstár. Egy másik lehetőség akkor nyílhatott volna, ha az állam a tulajdonoscserékbe felvásárlóként beavatkozik, és az így szerzett tulajdont megint csak a már említett célra használja fel. Egy efféle telepítéspolitikát egyébként még további eszközökkel is elő lehetett volna mozdítani, így az eredetüeg egyszer már kiosztott, de időközben megszűnt birtokegységek újraátadásával, az állam birtokában lévő, még ki nem osztott területek kiosztásával, továbbá egyes városok hatalmas és sokszor nem, vagy nem jól használt birtokai egy részének igénybevételével és így tovább. A Horthy-korszak gazdasági programjaiban és elgondolásaiban elsősorban talán éppen azt kellene megvizsgálni, hogy a mindenkori pénzhiányon kívül vajon mi oka volt annak, hogy jóllehet ilyesfajta javaslatok megszülettek, e lehel ős egekkel meg sem próbáltak élni. Egy átgondolt, vagyis tervezett gazdaságpolitika számos részletére kitért egy 1933 májusában megrendezett konferencia, amelynek anyagát azután 52