„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„IDENTITÁS, TÉR ÉS TÁRSADALOM” – A HATÁRVÁLTOZÁSOK REGIONÁLIS HATÁSAI - Eke Pálné Zamárdi Ilona: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei határváltozások és hatásuk a megye gazdaságára és társadalmára

vármegyeszékhely telephelyválasztásához köze volt. A középkori utak, ha lehetett, természetes vonalakat követtek: hegyvidékek síksági peremét, a folyók futását stb. A Kijevi Nagyfejedelemséget a Kárpát-medencével összekötő út Borsóvá vármegye területén a Vereckei-hágón átlépve Munkácsnál elágazott északi és déli irányba. Déli ága érintette Borsóvá vármegye székhelyét, Borsovát, majd Szatmár vármegyéét, Szatmárt, s továbbhaladt a Dob oka-Kolozsvár útvonalon a korabeli központok felé. Az északi ág Munkácstól Ungvár irányába fordult, és tovább a Bodrog mentén haladt. A Tiszát azonban nem tudta még közvetlenül a Bodrog futását követve elérni, mert a folyó alsó szakaszán nem volt út. A korabeli út Sárospatak alatt, Bodrogolaszinál átlépett a Bodrogközbe, s ott Visst és Kenézlőt érintve a mai Balsánál volt a tiszai révátkelő Szabolcs közvetlen szomszédságában. Ez a helyzet évszázadokig fennállt, s magyarázatot ad sok mindenre. Egyrészt arra, hogy miért oly gazdag a Bodrogzug honfoglalás kori és kora középkori leletekben. A fontos kereskedelmi út és révátkelő védelmére állandó katonaság állomásozott e helyen, s eltartására várnépeket is bőven telepítettek a mindenkori uralkodók. Továbbá Szabolcs herceg jövedelmei között a vámbevételek nem elhanyagolható nagyságban szerepelhettek, amely a víz közelsége mellett nagyban magyarázhatja téli szálláshelyének megválasztását. A megye későbbi történetére nézve pedig az az érdekes, hogy a magyarság megtelepedésének kezdetéig visszanyúlik annak a magyarázata, hogy a Bodrogköz nyugati része, a Bodrogzug Szabolcshoz sorolódott, mialatt a Bodrogköz nagyobbik része mindig más vármegyéhez tartozott. Ma már az egész Bodrogköz Borsod-AbaújZemplén megyéhez tartozik közigazgatásilag. Szatmár vármegyét északon és nyugaton Borsóvá és Szabolcs vármegyék határolták. Déli, Bihartól elválasztó vonalának rekonstruálásában a korai pápai tizedjegyzékek segítettek (Endréd, Dengeleg, Mezőpetri, Piskáros, Erdőd még Szatmárhoz tartoztak), keleten pedig bizonytalan az Árpád-kori határa, mert Ugocsa és Máramaros vármegyéket csak a XIV. századtól szervezik meg. Földrajzi viszonyai, ami a síksági és hegységi területek megoszlását illeti, Borsóvá vármegye felszínével rokonítják. Nyugati, síkvidéki területeit át meg átszövik a Tiszába siető nagyobb és kisebb folyók és patakok, a Szamos, Kraszna, Túr és mellékfolyóik, s itt alakult ki az országos viszonylatban is kiemelkedő nagyságú (kb. 400 km

2 kiterjedésű) Ecsedi-láp is. A megye hegyvidéki területei a Kárpátok belső vonulatához sorolható Avas, Kőhát és a Gutin, valamint az Erdélyi-szigethegységgel összeköttetést teremtő Bükk lankái. Szatmár vármegye központja a Szamos mellett, a síkság és a hegyvidék találkozásánál, kedvező helyzeti energiájú helyen alakult ki. Szatmár (Zothmar) nevét első királyi ispánjáról kapta, akinek székhelye ugyanúgy földvár volt, mint Borsóvá és Szabolcs. Már a korai oklevelek megemlékeznek arról, hogy a Szamos túlpartján szász lakosok lakják Németit. A tatárjáráskor elpusztított földvár ellenére központként fennmaradt település az idegen lakosságnak köszönhette továbbélését, sőt a pápai tizedjegyzék szerint a megye legnagyobb és leggazdagabb településévé vált. 440