„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„IDENTITÁS, TÉR ÉS TÁRSADALOM” – A HATÁRVÁLTOZÁSOK REGIONÁLIS HATÁSAI - Eke Pálné Zamárdi Ilona: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei határváltozások és hatásuk a megye gazdaságára és társadalmára

Bereg vármegye a tatárjárás (1241) után szerveződött meg. Az Árpád-kor első felében helyén még Borsóvá királyi vármegye létezett. Határa északkeleti irányban az országhatárt is jelentő havasokig terjedt (ma az Északkeleti-Kárpátok, Beszkidek és Máramarosi-havasok vonulata), azokon túl a Kijevi Nagyfejedelemség terült el. Nyugaton jóval benyúlt a ma Szabolcs megyéhez tartozó Tiszakönyökbe. Északnyugaton nagyjából a Latorca folyó vízválasztója, dél-délkeleten pedig a Borsóvá folyó a természetes határa. Kétféle típusú természeti tájon terül el: a Kárpátok vonulataihoz tartozó hegyvidéki és a hegyekben eredő folyók völgyei által felszabdalt síksági tájak alkotják a területét. Utóbbiak a markánsabbak, a megyeterületből nagyobbat kitevők: a síkságra kifutó s a Tisza vízrendszeréhez tartozó folyók változó területű mocsár- és lápvilágokat tápláltak, kedvező védelmi területet biztosítva az itt lakóknak és természetes akadályt képezve a Kárpát-medence belseje felé igyekvőknek. A vármegye központja az országból kivezető fontos útvonal mentén, a Borsóvá (ma Borsava) Tiszába torkollásának közelében (a később alapított Beregszásztól kissé délkeletre) fekvő, Szent István király uralkodása idején épült földvár volt. Bors vára első ispánjáról elnevezett erődítmény, s ez a név szállt aztán át a megyére is a korabeli szokások alapján. A borsovai égetett falú földvárat a tatárok elpusztították, s a XIII. század végéről szóló oklevelek már a Bereg névvel jelölt nemoei vármegyéről szólnak. A történelmi Szabolcs vármegye legnagyobb területe a Nyírségnek a földtörténeti negyedkorban, a pleisztocénben kialakult, az Alföldénél 30-50 méterrel magasabb, homokbuckás, s a buckák között élő és pangó nyírvizes térszínére terjedt ki.

4 Az 1. ábrán látható Nyír elnevezés nemcsak a táji jellegzetességet emeli ki, hanem arra is utal, hogy ez a terület annak XII. századi megszűnéséig a Nyíri-bihari dukátus része volt. A helyén északon kialakult Szabolcs vármegye északi határa a Zempléntől és Borsodtól elválasztó Tiszáig terjedt, de magában foglalta a Bodrogköz nyugati részét, a Bodrogzugot négy faluval és a Taktaközt is. Határa Tiszacsege térségében kanyarodott el a folyótól, s a mai Egyek, Nagyiván, Püspökladány, Kába, Nyírmártonfalva, Nyíracsád a vármegye peremén fekvő települések voltak. Természetföldrajzi képe nem oly változatos, mint Borsováé. A korabeli oklevelek névvel említenek meg sokat a Nyírség homokhalmai és buckái közül, megneveznek számos, a Tiszába ömlő apró vízfolyást és halastavat is, s egy 1259-es oklevél írja le először Hortubaguize néven a megyeterület nyugati részének legnagyobb vízfolyását, a Hortobágy folyót. A vármegye központja a Tisza bal partján fekvő - a ma is azonos nevű falu területén romjaiban még látható - szabolcsi földvár volt. A vár építési idejéről és a megye névadójáról megoszlanak a kutatói vélemények. Legújabban azt tartják, hogy Szabolcs nem a vármegye első ispánja, hanem Árpád nagyfejedelem hercegi rangú közeli rokona volt, s a földvár a X. században az ő téli szállásaként épült meg a nagyon fontos, Kijevbe tartó keleti kereskedelmi út közelében. Erről az útról azért szükséges részletesebben megemlékezni, mert mindhárom 4 Borsy Zoltán: A Nyírség természeti földrajza. Bp., 1966. 439