„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„IDENTITÁS, TÉR ÉS TÁRSADALOM” – A HATÁRVÁLTOZÁSOK REGIONÁLIS HATÁSAI - Kánya József: Erdély regionális fejlődése a XX. században

Rónai András, a magyar politikai földrajz erdélyi származású jeles képviselője a két világháború közötti időszakot értékelve a következőket írta: „Az erdélyi kérdés Magyarország legsúlyosabb trianoni terhe volt. Románia nagyobb területet követelt és kapott Trianonban hárommillió lakos címén, mint amekkora terület nyolcmillió magyarnak az országból maradt. Romániában kisebbségi sorsra jutott 1,7 millió magyar és ez a sors elnyomást, másodrendű állampolgárságot jelentett. Erdélyt a magyarság nemcsak lélekszáma vagy gazdasága szerint értékelte, hanem hazaként is, hiszen a magyar államiságnak hosszú ideig Erdély volt az egyetlen fenntartója, kultúrájának éltetője."

2 A Romániához csatolt területeken 1910-ben 1 665 805 magyar élt, ez akkor az erdélyi összlakosság 31,6%-át jelentette. A román uralom alatt egészen az 1930as romániai népszámlálásig jelentősen módosultak Erdélyen belül az etnikai arányok. A románok száma a természetes szaporulat mellett a Kárpátokon túli területekről való betelepítésnek köszönhetően mintegy félmillió fővel emelkedett. Ezzel szemben a magyarság létszáma a nagyarányú természetes szaporulat mellett jelentős mértékben megfogyatkozott. Nem egészen hat év alatt, 1918 és 1924 között, 197 035 magyar menekült el Erdélyből Magyarországra, elsősorban a román hatóságok kegyetlenkedései miatt. Az anyaországba való kivándorláson túl nagyarányú volt a tengerentúlra való kitelepedés is. A Románián belüli vándorlás sem kedvezett az erdélyi magyarságnak. A békeszerződés után a román állam egyetlen célja volt hatalmának konszolidálása, a regionális fejlettségbeli különbségek kiegyenlítése, valamint az etnikai homogenizáció (mint ahogy napjainkban is azok). 1918 után ennek érdekében inkább a Regátot és Havasalföldet fejlesztették. Erdélyben nem fejlődött tovább az Monarchia idején elindult iparosítás, a magyarok közül sokan elvesztették állásukat. Ezzel szemben a moldvai és havasalföldi területek igényelték a jól képzett munkaerőt, így a bevándorolt magyarságot is inkább megtűrték a Regátban. Nyilvánvaló, hogy gazdasági kényszerrel is elősegítették a magyarság földrajzilag tágabb szétszóródását Románia területén, ezáltal is gyorsírva az asszimilációt. A román hatóságok az elmúlt nyolcvan év során nem mulasztottak el egyetlen alkalmat sem, hogy politikai, közigazgatási vagy gazdasági akciókkal csökkentsék a kisebbségek számarányát. A betelepítés gyakran olyan méreteket öltött, mely nemcsak az állásukból elbocsátott magyarok, hanem az erdélyi románok érdekeit is sértette. A moldvaiak betelepítése olyan mértékű volt, hogy az erdélyi városokban gyökerekkel rendelkező románok háttérbe szorítva érezték magukat. Ezt különösen a nagyobb városok román társadalma érzékelte (pl. Temesvár, Brassó). Erdély nemzetiségi térképe nagyon változatos képet mutatott közvetlen az I. világháború után. Erdélyben a magyar lakosság sosem oszlott meg egyenletesen, kezdetben a földrajzi viszonyoknak, majd később a betelepüléseknek köszönhetően. Az erdélyi magyarság területi elhelyezkedése a XVIII. század vége óta lényegesen nem változott. Napjainkban is léteznek kiterjedt területek, melyeket nagyrészt magyarok laknak. Ilyen területnek tekinthető a Székelyföld, 2 A századelő Erdélyének modernizációs állapotára lásd Beluszky Pál tanulmányát, Erdély térszerkezeti változásaira Elekes Tibor előadását. 335