„…ahol a határ elválaszt”. Trianon es következményei a Kárpát-medencében - Nagy Iván Könyvek 11. (Balassagyarmat-Várpalota, 2002)

„TRIANONI NEMZEDÉK” – TERÜLETI VÁLTOZÁSOK ÉS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI MAGYARORSZÁG - Beluszky Pál: A modernizáció területi differenciái a századelő Magyarországán

kereteinek kialakulása részben megelőzte e reálfolyamatokat, a gazdaság és társadalom polgárosulását, kapitalizálódását, „modernizációját". A kész keretek ösztönöztek annak „elfoglalására". - A (korlátozott) nemzeti szuverenitás visszanyerése (1867) is ösztönözte a modernizációt (pl. az az óhaj, hogy Budapest a birodalmi főváros, Bécs méltó párja legyen; lehetőség önálló vasútpolitikára, gazdaságpolitikára stb.). - Európában a tőkés gazdálkodás igényei hívták életre a technikai-technológiai (ipari) forradalmat, Magyarországon a polgárosodás (a modernizáció) lehetőségeinek megteremtődésével szinte pontosan egy időben jelentek meg a modern technikai eszközök (vasút, távíró, mezőgazdasági gépek stb.). E sokféle forrásból táplálkozó modernizációs folyamatok Budapesten futottak össze (a nemzeti szuverenitás visszanyerése tette Budapestet az államélet központjává, a közlekedés „forradalma" és a nemzeti vasútpolitika nyomán vált Budapest az ország közlekedési központjává, ez s az agrárkonjunktúra tette a fővárost a terménykereskedelem és a malomipar centrumává, a nemzeti szuverenitás táplálta a Béccsel való vetélkedést és így tovább). Egyébként is a rohammal támadó modernizáció első szakaszában többnyire csak egy vagy néhány központot, hídfőállást hódít meg, s ha itt megszilárdítja állásait, indul „támadásra" a meghódítandó ország vagy régió ellen. A modernizáció hídfőállása a Kárpát-medencében Budapest volt, s a századelőre még csak korlátozott számban és „kifejletben" jöttek létre a modernizáció alközpontjai az országban. így a főváros „aránytalanul nagy súlya" nem Trianontól datálódik. A századfordulón Budapest a „fejlettség" (modernizáció) mérhető mutatói terén lélekszámához képest többszörös értékeket produkált (3. TÁBLÁZAT), s mindez „minőségi" különbségeket is eredményezett: a polgári társadalom teljes kifejlettségben csak Budapesten alakult ki a századfordulóra. Ez a hídfőállás-pozíció eredményezte a lakosság viharos gyorsaságú növekedését (1851: 173 ezer fő, 1910: 880 ezer fő), a várostest gyors átépülését és térbeli terjedését, a technikai innovációk korai megjelenését (1878: elektromos közvilágítás, 1881: telefonközpont, 1887: villamos, 1896: földalatti vasút stb.). A századelőre Budapest nemcsak a külföldi tőke, a technikai civilizáció, az innovációk, hanem az új társadalmi eszmék, művészeti irányzatok hídfőállásává vált. (S nemcsak „befogadó" volt, hanem pl. számos technikai találmány született falai között, épp a modernizálódó ágazatokban: transzformátor, telefonhírmondó, karburátor, villanymozdony stb.) 23