Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)
Visszaemlékezések, feldolgozások
A főszolgabíró elképedt. -Nem? - Nem! Én negyven emberrel ellenállni ezrekkel szemben nem tudok. Miért nem kért a főszolgabíró úr karhatalmat? A bányászok ellen különben se vagyok hajlandó menni. A főszolgabíró felugrott erre az arcátlanságra. - Úgy? Szóval megtagadja az engedelmességet! A tiszthelyettes lecsatolta a kardját és letette a jegyzői iroda asztalára. Aztán felelt. - Meg. Én uram, nem veretem agyon magam senki szép szeméért! - Nohát, majd intézkedni fogok - mondta a főszolgabíró, de bizony abban a pillanatban maga sem tudta szegény feje, hogy hogyan és mit is fog hát intézkedni. A tiszthelyettes vállat vont és elment, s ezzel a salgótarjáni elöljáróságnak az utolsó ütőkártya is kiesett a kezéből. Lélektelenül meredtek egymásra mindnyájan. A puskaropogás egyre közeledett, már a csőcselék zajongását is hallani lehetett. - Karhatalmat kellene kérni valahonnan - vélte Bacsó. A főszolgabíró csak legyintett. - Kértem már mindenfelől. Nincs. Nem adnak. Döbbenetes csend következett erre a vallomásra. * Az a hír, hogy a csendőrség megtagadta az engedelmességet, egykettőre szétfutott nemcsak a községben, hanem rövidesen megtudták az üzemekben, a tárnákban és a környékbeli községekben is. Erre a hírre még olyanok is megindultak Tarján felé, akiket az óvatosság eddig visszatartott. A lakosságot páni félelem fogta el. Egyesek összekapkodták a legszükségesebb ingóságaikat és a sötétség leple alatt elmenekültek, mások hevenyében eltorlaszolták a kapukat, az ajtókat, az ablakokat és remegve figyelték a munkásság „szociális tevékenységégnek" hátborzongató kísérő zenéjét. A „tevékenység" pedig folyt. Egymás után törték fel és fosztották ki az üzleteket, pincéket, kocsmákat. Ahol a feszítővas nem bizonyult elégnek, ott munkába állt a dinamit. Egy háznak, hogy a zongorát egyszerűbben lehessen elvinni, a falát bontották ki. Bár a fosztogatók sehol sem találtak ellenállásra, a vad lövöldözés állandóan tartott. Belövöldöztek a lakások ablakain, lelövöldözték az utcai lámpákat, lövöldöztek a futók után. Egy Králik János nevű 13 éves gyereket agyon is lőttek. Hogy miért, senki sem tudja. Az, aki agyonlőtte, a legkevésbé. Lelőtte, mert puskája volt és emberre lőni támadt gusztusa. Talán részeg volt, vagy talán azért csupán, mert futott a szerencsétlen gyerek. A község különben tele volt fegyveresekkel. A hazaözönlő katonák mind magukkal hozták a fegyvereiket, de meg azonfelül is, fegyvereket „szerezni" könnyű volt akkoriban. A fosztogatók általában nem féltek. Különösen nem, hogy híre járt, hogy a csendőrség is az ő pártjukon van. Kun Béla, úgy látszik, alaposan kioktatta a főcsahosokat a rendfenntartó szervezetek gyengeségéről. 405
