Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)
Előszó
mázta a segítő csapatok kiküldését Balassagyarmatra, nem kellett oly sokat győzködni Böhm hadügyminisztert, mint azt emlékiratában írja. A katonai vezetés inkább fellélegezhetett: az örökös hátrálás, megalázó „jegyzőkönyvezés" után itt egy lehetőség, amit nem mi, hanem a helybeliek provokáltak, a demarkációs vonal átlépésével a csehszlovákok helyezkedtek szembe az antant akaratával, a lengyelek lekötik az ellenfél erejét és figyelmét, akkor miért ne most... Ráadásul a stratégiailag elsőrendű Salgótarján környéki bányavidék biztosításáról volt szó, és az sem lehetett utolsó szempont, hogy a csehszlovákokat visszavessék Budapest közvetlen közeléből! Épp ezért tekinthetjük az Ipoly mente visszafoglalását politikai, katonai, stratégiai, de nem utolsósorban gazdasági szempontból is fontos történésnek. Később, a marxista helytörténet lekezelően bánt 1919 januárjának hőseivel. A két világháború közötti „elmosás" inverzeként most az akkori tettek nacionalista, területmegtartó momentumai okoztak problémát. „Le kell számolni azzal a hamis illúzióval, hogy valami nagyszabású hőstett volt a csehek kiverése Balassagyarmaton 1919. január 29-én. A cseh megszállás imperialista területfoglalás volt és semmiképpen sem helyeselhető, de éppen úgy el kell ítélnünk azt a magatartást, ahogy a cseh megszállásból egyes polgári politikusok tőkét igyekezte maguknak kovácsolni az ellenforradalmi rendszerben" - írja az 1959-ben kiadott Balassagyarmat a Tanácsköztársaság idején c. könyv szerzője. A szocialista korszakban a „csehkiverésnek" nem volt helye a hivatalos Balassagyarmaton. Őrizték és ápolták viszont emlékét az egyre fogyatkozó számú résztvevők. A történet, a maga hétköznapi módján a városi köztudat része maradt. Az 1977-ben megjelent városmonográfiában azonban már a következő címet kapta az egyik alfejezet: „A város csehszlovák megszállása és felszabadítása." „Amint nacionalisták és soviniszták voltak évtizedeken át az elnyomott nemzetiségekkel szemben a magyar uralkodó osztályok, ugyanúgy azoknak bizonyultak a hazánkat körülvevő új burzsoá államalakulatok uralkodó osztályai is" - írja a szerző, aki a későbbiekben tárgyilagosan, a további ideológiai állásfoglalásoktól tartózkodva adja elő az eseményeket. Noha a hetvenes-nyolcvanas években, a városban megerősödő helytörténeti mozgalom nem vette kiemelt témái, programjai közé a „csehkiverés" korszakának bemutatását, mégis puszta létével hozzájárult annak beszivárgásához a szélesebb köztudatba. Az igazi áttörést és változást a rendszerváltás hozta meg. Ekkor vette kezdetét az 1919. januári történet újabb (át)értékelő korszaka. Idős, az eseményeket már csak hallomásból ismerő vagy kisgyermek fejjel átélő balassagyarmatiakra hárult a feladat, hogy a náluk generációkkal fiatalabb kortársaikat megismertessék a „csehkiverés" eseményeivel, vagy ahogyan gyakorta ma is megfogalmazzák: a Civitas Fortissima „eszméjével". A fordulat éveiben ez a folyamat sem volt mentes a politikai felhangoktól. A liberális fiatalok nem egyszer avítt nosztalgiázást, a másik oldal meg egy „konzervatív helyi népfront" létrehozásának apropóját látták benne. Mindazonáltal - nem kis részben az utóbbiak kitartásának köszönhetően - mára 1919. január 29. megünnep12
