Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)

Előszó

lése, az elesett hősökre való emlékezés természetes, évente visszatérő eseménye lett Balassagyarmat közéletének. Olyannyira, hogy a napot a város képviselőtestülete hivatalos ünneppé nyilvánította, sőt, a Civitas Fortissima feliratot címerében és a Városháza homlokzatán is elhelyezte. Az ünnep történelmi folyamatossága ezzel helyreállt. De vajon pontosan tudják-e az ünneplők, hogy mire elékeznek évről-évre az emléktáblák alatt vagy kint a Hősök Temetőjében? A választ csak bizonytalanul tudjuk megadni. Az eseménysort illetően biztatóbb lehet a kép. Az utóbbi években több egyetemi, főiskolai szakdolgozat is foglakozott a témával, és a Civitas Fortissima Kör egyesület tagjai is gyakran nyilatkoznak meg a kérdésben a nyilvános fórumokon. Ők szorgalmazták a város vezetésénél a kitüntető név hivatalos használatát is. A történtek legfontosabb momentumainak elnagyolt ismerete széles körben jellemzi a város lakóit. Az ismeretek azonban inkább a jelszavak, tőmondatok szintjén mozognak, és csak ritkán, egy-egy helytörténész, érdeklődő polgár esetében elmélyültebbek. Ebbe az ismeretbe - „személyes közvetítéssel" - átmentődtek a két világháborúban megfogalmazott klisék is: a nemzeti elem kidomborítása, és ezzel párhuzamosan az ismét „kellemetlenné" vált történeti, politikai háttér „elmosása"; a helyi eseményeknek a határvonal végleges alakulására való kivetítése. Ezek mellé három új elem társult. Az egyik, sajnálatos módon magával a Civitas Fortissima név használatával kapcsolatos. Ezt Sulacsik Zoltán még le tudta fordítani: „Mi ünnepelünk, ha mások talán soha sem vesznek tudomást arról, hogy Balassagyarmatot a »civitas fortissima« - a legvitézebb város - elnevezés illeti. Mi minden évben felállítjuk lélekben a -»vitézség kapuját« január 29-én, amely véren szerzett örökségképpen a szívekben él mindaddig, míg Balassagyarmaton egy magyar szív dobban." Ma a latin kifejezést a „legbátrabb város"-ként fordítják, ami - a történelmi tévedés mellett - hangulatában is meghamisítja a fogalmat. Azt, amiről egykor szó volt: a kollektív vitézesítésről, a katonai, polgári vitézi erények ünnepléséről. Bátrak sokan, sok felvidéki, erdélyi, délvidéki településen voltak az első világháborút követő hónapokban. Vitézekké válni azonban csak kevés település lakóinak adatott meg. Sikereseknek pedig jófomán csak a balassagyarmatiaknak. Az idő múlásával relativizálódott az események szereplőinek „helyiértéke" is. Hogy a legszembetűnőbb példát említsük: Bajatz századost a mai beszédek alig említik. Vizy Zsigmondról, a másik katonai parancsnokról viszont Balassagyarmaton utcát neveztek el. Pedig Bajatz fontosabb szerepet játszott az 1919-es események során. A rendszerváltás után új elemmel is gazdagodott az emlékezés rituáléja, ami a megváltozott viszonyokat is tükrözi. A koszorúzásokon az első években többször megjelent a csehszlovák, majd a cseh és szlovák nagykövet, és az emléktáblánál vagy kint a temetőben elhelyezték virágaikat. A gesztus által az ünnep egyfajta megbékélési szertartássá kezdett átalakulni, amit a szervezők nyilatkozatai is erősítettek. Az utóbbi években azonban ez a próbálkozás elhalványult. Ebben a gondolkodás változásának ugyanúgy szerepe lehet, mint annak, hogy 13