Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)

NAGY IVÁN, A TUDÓS ÉS GONDOLKODÓ - Bertényi Iván: A heraldikus Nagy Iván

kitöltésére nem szolgálhat alapul." S rögtön utána a saját munkája hiányosságának a legfőbb okát abban látja, hogy „hibásak a kútfők is, honnan ezek merítettek." Már 1857-ben tudja, hogy a Magyarország családai..., amelyhez forrásanyagot legnagyobb részt az érintett családok szolgáltattak, nem lesz „teljes, tökéletes és hibátlan". De ekkor, nagy „vállalkozása" megindításakor még abban reménykedik, hogy a későbbi, „mindig igazolni, pótolni való" adatokat a már kezdettől előirányzott „pótlékkötet" hasábjain közölheti majd.

7 Hogy erre a valóban megjelent XIII. számú „pótlék-kötet" végül mégsem lett elégséges, bizonyítja az Országos Széchenyi Könyvtárban 1879-1880-as évszámmal készített utólagos feljegyzés a „temérdek olyan anyagról, amelyek nincsenek a kinyomtatott munkában".

8 Nagy Iván felfogásának az ismeretében érthető, hogy már a családtörténeti munkánál nagyobb anyag ismeretében is, mintegy 7000 címer publikálását követően (az „F" betűnél) ő visszalépett a Siebmacherféle Grosses und Allgemeines Wappenbuch IV. - a magyarországi és a melléktartományokban élő nemességet tárgyaló - kötetének

9 a szerkesztésétől. Nem tudott egyetérteni szerkesztőtársa, a szintén jó nevű heraldikus Csergheő Géza elveivel és következtetéseivel „a jogtörténelmi igazság, valamint a heraldika szabályai rovására".

10 Mindezek előrebocsátása után vizsgáljuk most meg, hogyan dolgozott Nagy Iván, mint heraldikus. Részletesebb vizsgálatra mindenekelőtt a nagy családtörténeti vállalkozás tűnik alkalmasnak, mert bár elsősorban genealógiai összefoglalás, de többnyire törekszik a családi címer felderítésére is, s ami ennél is fontosabb, csak Nagy Iván nevéhez kötődik. A Siebmachers Grosses und Allgemeiens Wappenbuch elsődlegesen heraldikai mű, de csak részben Nagy Iván munkája, s így „vegytiszta" formában nem szűrhető ki belőle, mi köthető teljes bizonyossággal az ő nevéhez (az F betűig terjedő részben), s mi származik a szerzőtárs Csergheő Gézától. Ha megvizsgáljuk a nagy családtörténeti munka címereit, s kizárólag azok alapján alkotunk képet az összeállítóról, a kelleténél rosszabb véleményt alakítunk ki Nagy Ivánról. Persze nem szabad elvonatkoztatnunk attól, hogy akarva, nem akarva a modern heraldikus szemével tekintünk vizsgálatunk tárgyára, bizonyos szempontok fokozott érvényesítése azonban - éppen az ő sajátmaga által megfogalmazott szakmai igényesség folytán is - már a múlt századi tudományosság szintjén is elvárható, ill. elvárható lett volna. Különösen az első köteteknél gyakori, de a későbbiekben is jó néhányszor előfordul, hogy nem mondja meg, honnan származik az egyes családoknak általa leírt címere. Esetenként használja a Petra-Sanctaféle színjelölést, így gyaníthatjuk, hogy az ilyen, színnel jelölt ábrázolások eredeti címereslevélre, vagy legalábbis (arról készített?) színes másolatra, valamilyen színes címerábrára vezethetők vissza. A színjelölés nélküli ábrák mintája az esetek többségében színtelen pecsétlenyomat lehet. Súlyosan kifogásolható, hogy a címerek másolója - főleg a korai kötetekben nem reprodukálja a sisaktakarókat, de megörökíti a sisakot és a sisakdíszt. így heraldikai szörnyrajzok születtek, amin menteni kívánva a már aligha menthetőt a szerkesztő legalább szavakban megmondta a sisaktakarók színét." Nyilván maga a szerkesztő is érezte, hogy az ilyen önkényes változtatások ellentétesek az ő hitelességet mindenek fölé helyező elveivel, ezért a munka további köteteiben (lényegében a III. kötettől) már szerepelnek a sisaktakarók is a címerábrákon.

12 Sajnos, olykor más rajzbeli heraldikai pontatlanság is bekerült a munkába, s a szerkesztő azt is a szövegben javítja. A 29