Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)

NAGY IVÁN ÉLETÚTJA - Hausel Sándor: Nagy Iván horpácsi évei (1878-1898)

HAUSEL SÁNDOR egyes községek történetének megírására is. tem ösztönzéséből oly munkát kell adnom, írt a falvakba olyan embereknek, akik a te- mely a történelmi búvárlatok máig elérhe­lepülés múltbeli és jelenkori életéről ada- tő vívmányainak felhasználásával erőm­tokkal tudták ellátni, ezen kívül azt is elér- höz képest becsülettel állhassa meg helyét, te, hogy az alispán felhívta a megye polgá- ez pedig folytonos munkásság mellett rait, segítsék elő a monográfia létrejöttét a folytonos búvárlattal is párosulván nehéz megye múltjára vonatkozó dokumentu- feladat. Három évig tartott a számba veen­maikkal. 42 O maga hívja fel már előre mű- dő viszonyok mellett csak az a lényeges vének hézagosságaira a figyelmet, ami na- forrást képező okleveleknek kutatása és gyobb részt abból is adódik, hogy nincs másolása, melyek kilenc fólió kötetben áll­módja a Nemzeti Múzeumba épp ezidőtájt nak asztalomon. Miután nem tiszteletdíj, bekerült Balassa levéltárat áttanulmányoz- hanem az idealismus heve hajlított arra, ni, holott műve megírása szempontjából hogy ezen munka terhét vállaimra vegyem, elsőrendű fontosságú lenne. Pedig félkész panasz nélkül őszintén bevallom ezen vál­dolgot sem maga, sem a vármegye miatt lalkozás már saját pénzemből egy pár ezer kiadni nem akar, amit igen szépen fogai- forintokba került, és emellett nap nap mel­mazott meg: „Lelkiismeretem és önérze- lett ha csak betegség és más véletlen közbe 144 51. Nagy Ivánné naplófeljegyzése férje haláláról

Next

/
Oldalképek
Tartalom