Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)

NAGY IVÁN ÉLETÚTJA - Hausel Sándor: Nagy Iván horpácsi évei (1878-1898)

HAUSEL SÁNDOR Nagy Iván horpácsi vagyonának értékbecslése (1871) Alc: les község elöljárói, tekintetes N.~ s neje Csató Mária asszony horpács estetvén az iránt, hogy m ja területében lévő, s őket Iső, és külső ingat­lan fekvőségeiket, illetőleg öszves Inrtokjukat - szakava­tottak lénk meg: mely kíván­ságuknak eh'- sunknál fogva a kö­vetkező becslést vittük véghez. I. Belső telek l.Beltelek, melynek térmértéke 1200 ölével számít­va, teszen 2 holdat, és 848 ölet, kerítése felerészben fa anyagból, másfele pedig eleven sövény és sancz: Ezen bel telek a tágas udvaron kívül külön fi alá és részben konyha kertnek használtatik. Előre kell bocsáftanunk, hogy a vidéken, de különö­sen ezen nevezett Horpács községünkben, a most folyó évben kétrendbeli birtok adásvétel történt, melyeknél a külső Ütetményű földbirtoknak 1200 öles holdnak leg­kisebb vételára a 150 a.ért forintot meghaladta, ezen arányt tartva tehát zsinórmértékül, becslésünket aképen intéztük. Tekintve ezen belteleknek gazdászati czélszerűbb, $ hasznossabb kezelhetését fekvését, sjó talaját, egy 1200 öles holdnak becs értékét 200 forintjával számítván az egész, vagy is 2 hold és 848 ölből álló ezen belteleknek értékét becsültük összvesen 541 for. 33 2/3 kr. A kerítésnek s beltelken lévő élő különféle fáknak ér­tékét, minthogy az úgy is a beltelek tartozmánya, fél nem vévén, mellőztük. II. Épületek 2. Ezen beltelken 42 folyó házszám alatt van egy úri­lak, vegyesen szilárd és vályog téglából fa zsindel alatt építve, oszlopos előcsarnok, vagy is folyosóval, melynek hossza 12, szélessége pedig 6 ölet teszen. Ezen lakban van öszvesen 5 szoba, konyha és kamara. Ezen épület­nek becsértéke teszen öszvesen: 6000 for. 3. Az úri lak közelében van egy kút jo ivó vízzel, gémmel kútágasra, melynek öszves értékét becsültiik 100 for. 4. A lakház közelében az udvarról való bejárással van egy boros pincze szilárd anyagokból boltozottan s hasonlag kő, s téglából boltozott gádorral ellatzw, mely pinczének hossza 4 öl, szélessége 1 öl, a gádor hossza 2 öl, szélessége 5 Vi láb. Ennek becsértéke teszen öszvesen 200for. 5. Ennek szomszédságában van egy zöldséges és te­jes pincze 2 öl hosszú, 5 láb széles földbe ásva, melynek értékét becsültük 20 for. 6. Az úri lak mögött van kőfundameniomra vályog­ból szalma födél alatt épített cselédház, félszer, gazdasá­gi kamara, ló istálló, és külön szarvasmarha istállóval, mind egy folytonoságban uw hossza 22 2/6 ölet, szélessége pes áll 2 szobából, konyhából és ka> z épü­let értékét becsültük öszvesen ! 7. Ennek szomszédságában felett baromfi óllal összekötve, kő fia építve, szalma födél alatt. Hossza 3 4/6, szélessége 1 Ölet teszen, becsértéke Öszvesen 80 for. 8. Pajta, vagy magház, vályogból szalma fedél alatt. Hossza 4 Vi öl, szélessége 3 1/6 ölet teszen. Értékét be­csültük öszvesen 200 for. 9. Ezen briteken kívül van még egy másik 1046 : öl kiterjedésű beltelek. Ezen belteleknek becsértékét az Ví természeténél fogva, 1200 öl és Iva, megalapítottuk öszvesen 174 for • kr. hi beltelken 12 ház szám alatt 9 Vi 2 2/6 öl széles, kő alapra, vályogból szalma fe­dél ah z van, mely ált két lakosztályból: az elsőben van két szoba, konyha, a másodikban egy szoba konyhával, melynek becsértéke öszvesen 750 for. 11. A ház közelében van egy földbe ásott kis pincze, melyet becsültünk 10 for. III. Rét és szántóföldek 12A külsőségből a beltelkeknek, csapás és sánezok térmértékét levonván, van a becsültető uraknak ezen határban rét, és szántóföldben öszvesen osztályozott 56 hold és 753 D öl fokvőségük, melynek holdját 150 fo­rintjával számítva, az öszves külsőség becsértéke teszen 8494 for 22 2/2 kr. IV. Szőlők 13. A határbeli közös szőlőhegyen van két darab sző­lő, mind kettő középszerű karban, melyek egyike na­gyobb, ennek becsértéke teszen 200 for. A másik kisebbnek becsértéke teszen 80 for. V. Regale 14. A többi horpácsi földbirtokos urakkal a becsülte­tők által közösen birtokolt regálé jövedelmekből i. rész után van tiszta jövedelmük 23 fr. 10 kr. ék 5 % tóit tökéje teszen öszvesen 462 for. Öszvesen 18311 for. 791/6 kr. azaz kiírva: az öszves becsérték teszen Tizennyolcz ezer három száz tizen egy forintot, lietvenkilencz 1/6 krajezárt osztr. értékben.­Mely eképen általunk véghez vitt becslésről kiadtuk jelen bizonyság levelünket saját neveink, s községi pe­csétünkéi megerősítve. Kelt Horpács községünkben november 19-én 1871-ik évben. Alárírók: Ettenberger János községi jegyző, Molnár József községi bíró betslő, Gere Menyhért mint szakértő betslő, Szalay István szakértő és betslő 132

Next

/
Oldalképek
Tartalom