Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)
NAGY IVÁN ÉLETÚTJA - Pálmány Béla: Nagy Iván nehéz évei az országgyűlési napló szerkesztőjeként (1870-1878)
PÁLMÁNY BÉLA létrehozta az Országgyűlési Tudósítások két szerkesztőjével, Friebeisz Istvánnal és Jancsovics Pállal, továbbá 7 gyorsíróval dolgozó Gyorsirodát. A forradalom és szabadságharc Nemzeti Gyűlése képviselőháza és felsőháza közel 200 ülésének jegyzőkönyveit a Közlöny a kormányrendeletek, 45. Nagy Iván kinevezési okirata a külföldi és megyei hírek mellett tette közzé a nyilvánosság számára. Az 1861. évi alkotmányos alapon álló, de dolgavégezetlenül feloszlatott országgyűlésen még utoljára a veterán Hajnik Károly vezette a gyorsírói napló készítését és az irományokkal közös kötetben kiadták a diéta hivatalos dokumentumait is. A két ház az 1847-48-as diéta mintájára megalakította 20 illetve 24 tagú naplóbíráló bizottságát. E testületeket 1949-ig minden magyar országgyűlés és nemzetgyűlés létrehozta, azóta viszont nincs ilyen, képviselőkből álló, naplókat ellenőrző grémium. A kiegyezés után Nagy Iván szerkesztő idején, 1872-1874 között, P. Szathmáry Károly, majd már 1874-ben Degré Alajos (1820-18%) népszerű írók, 1875-76ban pedig Szilády Áron (1837-1922) irodalomtudós, 1877 és 1881 között pedig báró- Bánffy László lett megválasztva a képviselőház e bizottságának elnökévé. Az alkotmányosságot helyreállító kiegyezést előkészítő 1865. december 10-re, Pestre meghirdetett, 3 éven át folyamatosan ülésező Országgyűlés két házának naplóit készítő gyorsírók még csak szerződés alapján dolgoztak. A15 sztenográfus munkáját 1861-ben, majd 1865-tól két kiváló szakember is vezette: a magyar helyesíráshoz alkalmazott gyorsírási jeleket kidolgozó fáradhatatlan Fenyvessy Adolf (1837-1920) és a két évtizedes hajszába végül tönkrement idegzetű Kónyi Manó (1842-1917), aki nyugalomba vonulása, 1885 után történészként például Deák Ferenc, Andrássy Gyula és más kortárs politikusok életművét adta ki. 1868 áprilisában az Országgyűlés hivatalnokai kérvényezték, hogy státusaikat állandósítsák, és a minisztériumok tisztvise124