Szokolai Zsolt: A Duna-Ipolyvölgyi helyiérdekű vasút építésének története - Nagy Iván Könyvek 5. (Balassagyarmat, 1998)

IV. A duna-ipoly-völgyi helyiérdekű vasút megvalósulásának hosszú folyamata (1883-1909) - 1. Az első kísérlet (1883-1885)

nem tett semmit - így gátolva a kezdeményezés megvalósulá­sát - a cég a csatlakozási tárgyalások sikeréért. Scitovszky alispán ezt követően kifejtette, hogy szükséges­nek tartja egy alternatív irány kijelölését arra az esetre, ha nem sikerülne előnyös becsatlakozási szerződést kötni, vagy pedig az engedélyeseknek nehézségük támadna a pénz összegyűjté­sekor. Ez az alternatív irány elképzelése szerint Balassagyar­matról kiindulva a Lókos- és a Galga-patak völgyén keresztül húzódna Mácsán és Veresegyházán keresztül Gödöllőre, s ott csatlakozna be az államvasutak losonci vonalába. Később a ha­tározatban konkrétabban is kifejtve a Gödöllő - Szada - Veres­egyháza - Mácsa - Györk - Püspökhatvan - Acsa - Guta -Kö­vesd - Szécsénke - Szátok - Vadkert - Lőrinci - Balassagyarmat útirányt fogadták el. Az alispán kezdeményezte azt is, hogy a vármegye ne valamilyen érdekeltségre bízza a megvalósítást, hanem a saját nevére kérje ki az előmunkálati engedélyt a ke­reskedelemügyi minisztertől. Ezt azzal indokolta, hogy a vár­megye olcsón juthat hitelhez, így nem kell a bevételt a tetemes kamatkiadásokra fordítani. A közgyűlés az indítványokat mind elfogadta. 3 2 A közgyűlésen lezajlott események követésével tanúi lehettünk egy másik vasútvonal megszületésének, amely az engedélyes nevéről Nógrádvármegyei helyiérdekű vasút nevet kapta, és jelentős módosulásokkal (a vonal a fenti tervtől keletebbre, a Galga völgyében épült meg és végállomása Gö­döllőről Aszódra került át) 1896-ra, a Milleneum évére valósult meg. De ez már egy másik történet, így innentől kezdve e vo­nalról csak akkor szólunk, ha azt a vizsgálat alá vont vasútvo­nalunk történetében betöltött szerepe megkívánja. A Vác-balassagyarmati vonal 19. századbeli meghiúsulásá­nak másik fontos oka az volt, hogy nem sokkal a fenti közgyű­lés előtt meghalt gróf Forgách Antal, akit a vasút leglelkesebb támogatói között tartottak számon. 3 3 Nem elképzelhetetlen az sem, hogy Scitovszky épp e miatt fordult el végleg a váci verzi­41

Next

/
Oldalképek
Tartalom