Tausz Katalin: Az óváros. Gondolatok egy városi kis-társadalom szerveződéséről - Nagy Iván Könyvek 4. (Balassagyarmat, 1998)

„Ó, ipolyparti Párizsom!"

gondozatlan és elhanyagolt. Nem feltűnően az, hanem magától értetődően, mint az olyan városok, amelyek nem tudják: tulajdonképpen miért is városok, mi a szerepük, mi a feladatuk, mi a céljuk? ... A társadalomra Gyarmaton ez az átmenetiség, ideiglenesség jellemző és az, hogy kevés az alkotás, kevés a tett és kevés az eredmény."

4 Ám a volt falusi gyerek harmincas évek végi romantikus emlékképeiben ez is másként tükröződhet. „Balassagyarmat az én világomban az mindig úgy él, hogy az egy külön szertartás volt, amikor jöttünk Gyarmatra. ... Akkor fogadtunk egy kocsit, nagy cirkusz volt ugye, nagy ünnep volt, és jöttünk. És mindig, amikor megérkeztünk ide a város határába, addig makadám út volt, döcögött ... akkor a ló rálépett a kirakott kockára, fölkapta a fejét és olyan büszkén vonultunk ... Balassagyarmaton kockakő, járda, ez a rengeteg kirakat valami csodálatos volt ... És az a rengeteg villany, a villanykörték. ... Sok templom volt és mindig harangoztak."

5 Nyilvánították már a reakció hagyományos fellegvárának, megörökítették 1848-as, 1919-es haladó hagyományait. Az 1989-es rendszerváltás majdnem legelső politikai gesztusaként tisztelettel adózott a város a megszálló cseheket kiverő 1919-es hősöknek; a politikai csoportosulások egyike kezdeményezte, hogy a város hivatalosan is használhassa a Civitas Fortissima (a Legbátrabb Város) címet.

6 Jól példázza a benyomások változatosságát az 1835-ben nagy vigasságok közepette, ünnepélyesen felavatott Vármegyeháza megítélése. Nagy Iván elragadtatva írt róla: „E középület homlokzatát díszíti fejér kőből ékesen kifaragva a vármegye címere: Mátyás király fekete seregbeli vitéze vasban és sisakban, jobbjában kivont karddal, a balban pedig földig bocsátva pajzsát, mely az ország címerét mutatja. A koronás címert telemonok gyanánt két oroszlán tartja. Alább arany betűkkel: 'NÓGRÁD A KÖZ ÜGYÉRT' - felirat ragyog."

7 Azonban Mikszáth már egészen másként látta ugyanazt az épületet: „A két kopottfejű 9