Zólyomi József: A Nógrád megyei parasztság lakástextíliái 1700–1960 - Nagy Iván Könyvek 3. (Balassagyarmat, 1998)

Jegyzetek

169. NML IV. 33. Fiscalia. 120/1816. 170. NML IV. 198. 9. csomó. Szécsényi JCSKVSZB. B/l 14/1854. 171. NML [Bgy.] IV. 163. 20. csomó. IV/350/1855. 172. NML IV. 1. b. 72. csomó. Fasc. b. 76/1764. 173. NML IV. 195. 11. csomó. Gácsi JCSKSZB. L-65. IV/494/1854. 174. NML IV. 71. Miscellanea. VII/1/1828. 175. A cserhátsurányi adatokat Fazekas Eszter gyűjtötte. Segítségét ezúton is köszönöm. 176. Az egy és kétszeles lepedő felső szélét akkor tették (a helyi szokásnak megfelelően) a derékaljra, az alsódunna, vagy a párnák alá, amikor a vetett ágy már teljesen elkészült. A háromszeles lepedőt az ágynemű felrakásának sorrendjében kellett az ágyra teríteni. 177. „Az öregapámat 1925-ben, édesapámat 1950-ben ilyen a szélén csipke nélküli lepedővel temettük el. Az egyik szélén levő szőttesmintát a fejhez tették." (Horváth Józsefiié, sz.: Csábi Mária 1912. Csitár). 178. A lepedő felerősítéséhez szükséges rudak felszerelése a mennyezetre, a születendő gyermek apjának a feladata volt. A gyermekágyas aszszony ágyának a lepedővel történő eltakarását a bába, a gyermek leendő keresztanyja, esetleg közeli nőrokona közösen végezte. Csóri Andrásné (sz.: 1906) szécsényfelfalui adatközlőnk visszaemlékezéséből jegyeztük le: „A bába bejött a szobába (1918-ban) karján a lepedővel és azt mondta kifelé mindenki (ezt a férfiakra értette), mert a nagyházban kisházat csinálunk." Az ágy fejrészénél a lecsüngő lepedő sarkát oldalra hajtva feltűzték, hogy az ágyban fekvő a család tagjaitól ne legyen elzárva. A gyermek mindig a fal mellett feküdt az ágyban, így a szobába belépő idegen azt az anyától nem láthatta. 179. Az 1950-1960-as évekig, amíg a temetőben nem építettek halottasházat, az elhunytat a tisztaszobában (első ház, vendégszoba, tessék szoba, hideg szoba, stb.) ravatalozták fel. A ravatalt az utcára néző két ablak közé állították fel. A készítéséhez kocsioldalt, létrát, ritkábban széles deszkát használtak, melynek egyik végét a két ablak alatt húzódó lócára, a másik végét pedig székre, vizespadra, hordóra, tilóra helyezték. Az összeállításnál arra törekedtek, hogy a fejrész magasabban legyen mint ahová a láb kerül. A kocsioldaLa kerülő szalmát szalmaterítőbe, ponyvába, az első világháború után egyre több helyen szalmazsákba (trozsák) tették. Ipolyvecén, Ősagárdon, Héhalom környékén szalmával kitömött négy nagyméretű zsákot tettek hosszában a 135