Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1690-1694 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 64. (Salgótarján, 2014)
Regeszták
360. (V. 194.) Ifjabb Balogh Mihály (egregius) néhai hitvesétől, Kanizsay Máriától született fia, Balogh Imre természetes és törvényes gyámja ünnepélyes tiltakozást, tiltást és ellentmondást ad elő. Bobor Tamás (egregius) hitvesének Géczy Évának (nobilis) Nádkay (Nátkay) Ferenccel kötött első házasságából való fia Nádkay (Nátkay) László, a felperes nagy kárára eladta és elidegenítette, Kovács, másképp Mázán Antal poltári lakosnak, Poltár possessió területén található jobbágytelkének egy részét. Ezért a tiltakozó gondoskodni akar a mondott jobbágytelekrészben őt vérségi jogon megillető jogairól, s nehogy hallgatásával a mondott eladásba és elidegenítésbe beleegyezni látsszék, ezért tiltakozik mindenféle örökvallás, kötelezvény és adás-vételi szerződés ellen, azokat semmisnek és érvénytelennek nyilvánítja, valamint nyilvánosan eltiltja a mostani állítólagos birtokost a mondott birtokrész magánál tartásától, a javak és haszonvételek behajtásától és használatától. Tiltakozásáról hiteles tanúbizonyság kiadatását kéri. Nógrád vármegye közgyűlése 1692. április 28. Losonc oppidum 361. (V. 195.) Felolvassák Hrainiczky hadbiztos levelét, amelyben kéri, hogy küldjenek Egerbe teljhatalmú megbízottakat a porciók számadásának elkészítésére. Ezzel Kajali Pál jegyzőt és Szalontay Jánost (egregii) bízzák meg, napidíjul személyenként két-két birodalmi tallért rendelnek nekik. 362. (V. 195.) Közzéteszik Nigrelli kassai generális levelét, amely a hidak és közutak gyorsabb javítását sürgeti. Ennek azonnali végrehajtását meghagyják a megyei biztosoknak. 363. (V. 195.) Kajáli Pál (egregius) visszatérve Eperjesről Schipko hadbiztostól, jelentést tett követségéről. A hadbiztos szigorúan megparancsolta az itt kvártélyozó hadsereg parancsnokának, Battée (Pathe) bárónak (illustrissimus), hogy minden katonai kihágást szüntessen be, és ezeknek elrendezésétől kérjen elismervényt a megyétől. 364. (V. 195.) Felolvassák Buttler egri parancsnok levelét, amelyben meghagyja, hogy a megye a császári udvari rendelet szerint ne Egerbe, hanem Budára végezze a fuvarozást. 365. (V. 195.) Doktorovich (Doctorovich) György (admodum reverendus) szepesi kanonok rózsahegyi plébános, Széchényi György esztergomi érsek (celsissimus ac reverendissimus) tized-haszonbérlője személyesen megjelenvén inti és felszólítja a megye birtokosait, hogy a határnapon belül tegyék le a tizedekért járó szokott bérleti díjat, különben elveszítik a tizedbérlet jogát. Ezzel kapcsolatban a megye az ország törvényeinek és régi szokásainak megfelelően ügyelni fog jogainak épségére. 106