Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1690-1694 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 64. (Salgótarján, 2014)

Regeszták

366. (V. 195.) Gróf Koháry István levelére röviden válaszolva közük vele, hogy mivel meghalt az alispán fia, ezért Csehbrézóba való utazását el kell halassza, így a gróf kérvényét (illustrissima dominatio) a következő köz­gyűlésig függőben hagyják, és csak azon a közgyűlésen adnak rá választ. Hálásak közbenjárásáért, ezért a Dobay-özveggyel szemben fennálló tarto­zásából elengednek 50 rajnai forintot, és megkérik őt, hogy a tartozás többi részét május végéig fizesse ki a fent nevezett özvegynek. 367. (V. 196.) Tiltakozás és tiltás: Pécsi Lukács (generosus) nevében és személyében Bene Ferenc (egregi­us) a vármegye közönsége előtt ünnepélyes tiltakozást, tiltást és ellentmon­dást ad elő, miszerint a tiltakozó tudomására jutott, hogy gyarmati Balassa Sándor (spectabilis ac magnificus) az örökvallás és kötelezvény ellenére vissza akar váltani bizonyos kékkői javakat. A tiltakozó jogairól gondoskod­ni kíván, ezért eltilt mindenkit, kiváltképp a fent nevezett Balassa Sándort a fent mondott javak visszaváltásától, a birtokról való bárminemű lemondás­ról, másokat pedig attól, hogy a mondott birtokért pénzt kínáljanak vagy kölcsönözzenek. A mondott birtokban való jogainak megfelelvén hajlandó azt a neki adott kötelezvény értelmében, annak előírásai szerint megóvni. Tiltakozásáról a szokott módon bizonyságlevél kiállítását kéri. 368. (V. 196-197.) Kérelem Ráday Gáspárnak (generosus) és Darvas Jánosnak (generosus), hasonló­képpen Szilassy András (egregius) feleségének, Pethő Annának (nobilis), to­vábbá Pelargus György (egregius) házastársának Koromzay Katalinnak (no­bilis), valamint Fábiánfalva praedium birtokostársainak nevében és személyé­ben törvényes prokurátoruk, Kubinyi Mihály (nobilis) kéri, hogy küldjék ki az alispánt a szolgabírákkal és az esküdtekkel együtt, hogy vizsgálják felül az említett Fabiánfalva possessio Miksivel és Galsával közös, vitatott határát. Nógrád vármegye közgyűlése 1692. május 12. Losonc oppidum 369. (V. 197.) Felolvassák az uralkodó (I. Lipót) parancslevelét, amelyben meghagyja, hogy szolgáltassanak hatvan szekeret, amelyek a Várad ostro­mához szükséges gabonát és ágyúkat fogják Budáról Tokajba szállítani. Ezek közül ötvenet azonnal Budára kell küldeniük, a maradék tizet pedig Schweidler (Schvaidler) hadbiztos rendelése alapján oda küldjék, ahová ő kéri. A megye közönsége meghagyja a szolgabíráknak, hogy menjenek ki a járásaikba, és az ötven szekeret gyűjtsék egybe a megjelölt helyre. Közben az említett szekerek mellé rendelik biztosnak Jeszenszky Feren­cet (egregius), akinek 1 rajnai forint napidíjat állapítanak meg. 107

Next

/
Oldalképek
Tartalom