Kiss András János: 1956. A salgótarjáni acélgyár története 1956-ban - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 63. (Salgótarján, 2012)
V. Összegzés
Szétszedtük elemeire a forradalom eseményeit, de a fejezetek sorában megjelenő szempontok, eltérő szervezőelvek mégis egyetlen történésről, eseménysorról szólnak. Hogy újra egységben láthassuk az acélgyári forradalmat, szedjük össze, milyen eredményekre jutottunk az egyes fejezetekben! Diákság vagy más, mozgékonyabb csoport híján a salgótarjániak később reagáltak a forradalom kitörésére, mint más megyeszékhelyek lakói. Közrejátszott ebben a város földrajzi elzártsága, amit fokozott a helyi kommunista vezetés által gyakorolt ellenőrzés is. Október 27-én mégis kirobbant egy tüntetés, amiben fontos szerepet vittek jellemzően középkorú acélgyári munkások. A tüntetést munkástanács-választás és sztrájk követi az acélgyárban. A munkástanácsban már - beválasztás révén - megjelennek a gyári értelmiségiek is. A hatalomátvétel és a demokratikusság biztosítására megindul az új forradalmi intézményrendszer üzemi, városi, megyei szinteken való kiépítése. Ezt az építőmunkát akasztja meg a november 4-ei szovjet bevonulás híre. A hírre aktivizálódnak a kommunisták. November 8-ra meghátrálásra kényszerül a gyári és a megyei forradalmi vezetés. Miközben a fővárosban felszámolják az ellenállás utolsó gócait is, a városban és a gyárban mégis magához tér a magát legitimnek tudó forradalmi vezetés. A nemzetőrség fiatalabb munkásokból szervezett acélgyári egysége fegyveresen, de tűzharc nélkül biztosítja a forradalom megyei vezetésének közéletbe való visszatérését. A fegyveres fellépést a nagyüzemi munkástanács támogatja. Mint látjuk, a forradalomban minden réteg és korosztály képviselve van. Ekkorra azonban jelentkezik az első repedés a forradalmárok egységfrontján. A munkás- tanácsot és az igazgatói tanácsot többször is megosztó nézetkülönbség nem a célokat érinti, csupán a követendő stratégiát. A munkások tanácsa harcosan kiáll a forradalmi vívmányok mellett, megvédésükért akár hosszan is alkalmazva a munkabeszüntetés fegyverét. Az értelmiségiek álláspontja, amely jobban érvényesül az igazgatói tanácsban, több taktikázást, kompromisszumkészséget javasol, hogy a szovjet katonai városparancsnokság megnyerhető legyen a kommunista karhatalommal és pártfunkcionáriusokkal szemben. Hogy november 15-én a nemzetőrség a szovjet csapatok előtt leteszi a fegyvert, nem jelent komolyabb törést a forradalmi eredmények megőrzéséért folytatott küzdelemben, hiszen november 17. után az értelmiség kompromisszumkészebb stratégiája mentén politizálva a nagyüzemi munkástanács is megerősítheti legitimitását, sőt megyei szintű munkástanács is születik. Fontos mentális fordulat ez: másodszor éled újjá a remény, hogy a szovjet jelenlét ellenére elkerülhető a rákosista restauráció. További kiállásra sarkallja ez a munkástanácsot. Az acélgyári munkástanács tradícióinak, erős támogatottságának köszönhetően ekkorra megyei szinten központi helyzetV. ÖSSZEGZÉS 131
