Jancsó Éva – Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1686–1689 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 61. (Salgótarján, 2012)

1689

A Bécsben, augusztus 22-én kelt levél tartalma a következő: A magyar ügyekben delegált bizottság66 a felszabadított ország újra benépesítése érdeké­ben két pátenst bocsát ki. Felszólítja a megyét, hogy azt a következő közgyűlé­sen hirdessék ki, és küldjék el a szükséges helyekre kihirdetés végett. A levél feladói a bizottság vezetői: Kollonich Lipót győri püspök, bíboros, és Korom- pay Péter nyitrai püspök, továbbá Khrapff Ferenc József haditanácsnok. Az első pátensben a király nevében a bizottság rendelkezik az ország bete­lepítésével kapcsolatban. Bármely országból szívesen látják a Magyarországra érkező idegeneket vagy visszatérő lakosokat. A beköltözők telkeiket és házai­kat örök jogon fogják megkapni, azt eladhatják és örökíthetik. Hogy házaikat felújíthassák, a visszaköltöző lakosok három évre, az idegenből beköltözött, nem honi lakosok pedig öt évre mentesülni fognak minden földesúri szolgál­tatás, adó, és közmunka-kötelezettség alól. Továbbá a ház javításához, a gaz­dasági élet helyreállításához a különböző anyagokat és szerszámokat bárhon­nan, vámmentesen, a harmincad megfizetése nélkül szerezhetik be. Az immu­nitás lejárta után a földesúrral kötött megállapodás szerinti cenzust kötelesek fizetni, valamint a szokásos állami adót. A bizottság azonban az ingyenmun­kát heti három napban fogja a továbbiakban maximálni. Ha pedig egy újon­nan betelepült lakos el akar távozni az országból, akkor azt szabadon tehesse. Továbbá Őfelsége a magyarországi kézművesmesterségek fellendülése érdekében a jelen helyzetet csak megkötöttségeivel nehezítő céhszabályza­tokat ideiglenesen feloldja, a technikai újítások behozatalára, kereskedelmé­re, valamint a bányaművelésre pedig külön privilégiumot ad. Mivel a földművelés és a gazdálkodás szintén megszenvedte az előző idő­ket, ezért Őfelsége elrendeli, hogy bárki - a földesúri cenzus s a kamarai ille­ték lefizetése után - földet kaphat és gazdálkodásba foghat. Ha a kamarai összeírás után a kamara az így művelésbe fogott földet vagy telket el akarná adni, a megfelelő taksa letétele után elővásárlási jogot szerezhet. Aláírások: Kollonich Lipót bíboros, győri püspök, Korompay Péter nyit­rai püspök, Krapff Ferenc József. A második pátensben az uralkodó kifejti, hogy az országot fegyver és vér árán szerezte vissza, ezért minden kiváltságai és birtokai felett ő rendel­kezik. A visszaszerzett birtokok szétosztása felett így rendelkezik: Először: Mindenkinek jogában áll földet és telket szerezni, jogállástól, nemzetiségtől és vallástól függetlenül. Másodszor: Az efféle birtokok értékét a kamarai összeírás után igazbecsü alapján, készpénzben határozzák meg. Harmadszor: Az eladásnál az uralkodói felségjogok a királynak tartatnak fenn, és a vételár megszabásánál figyelembe vétetnek. 66 A Kollonich által létrehozott, Einrichtungswerket kidolgozó bizottság. 188

Next

/
Oldalképek
Tartalom