Jancsó Éva – Jusztin Péter: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1686–1689 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 61. (Salgótarján, 2012)

1689

dalom területére, s az átvonuláshoz szüksége van 12 szekérre és háromszáz ökörre. Megígéri, hogy csak a megye területén fogja használni azokat, és a szomszéd megyébe érve visszajuttat mindent, valamint hogy megőrzi az útba eső falvak nyugalmát, és az ott lakókat nem fogják jószágaikban háborgatni. Utasításul adják a szolgabíráknak, hogy róják ki a kerületeikre a kért dolgokat, hogy a határidőre fogyatkozás nélkül át tudják adni azokat a hadbiztosnak. 650. (IV. 518.) A megye úgy határoz, hogy Frühwirth (Friehvirth) hadbiz­tosnak küldenek hálaként 12 aranyat, hátha ez által a rájuk rótt fuvarozás terhét csökkenteni tudják. A hadbiztos levelét hozó segédhez fordulnak a kérés továbbítását illetőleg. 651. (IV. 518.) Koháry István (Stephanus Koháry) főispán kéri, a nehéz időkre való tekintettel engedjék el számára az ötszörös taksa egy részét. A megye azt válaszolja, hogy bár mások kárára ezt nem tehetné meg, mégis, a főispán jövőbeni szolgálataiért - mivel Bécsben tartózkodva sokat tehet a megyéért - a teljes taksát elengedi. 652. (IV. 518.) Feya János (Joannes Feya), Zichy István (Stephanus Zichi) divényi uradalmának jószágkormányzója kéri, hogy engedjék el ura számá­ra előző évi 12 forintnyi taksáját. A megye elengedi a taksát, Fejérpataky László szolgabírónak nem kell azt behajtania. 653. (IV. 518-519.) Felolvasták Koháry István főispán (Stephanus Kohá­ry) levelét, amelyhez csatolta az ecsegi lakosok kérvényét. Tolvay Ferenc (Franciscus Tolvaj) lovakat kért az ecsegiektől (Ecsek), amelyekkel foglyokat szállított Pest megyéből Gács várába, ám a lovakat nem szolgáltatta vissza a községnek. A megye Pest megyéhez fordul a kártérítés ügyében, és csatolja mind a főispán levelét, mind pedig az ecsegiek kérését. 654. (IV. 519.) Karaffa Pál (Paulus Karaffa) kapitány kérésére a felfúvó­dott ökör helyett másikat adnak. 655. (IV. 519.) Karaffa kapitány kérésére kiadják a jó magaviseletét igazo­ló bizonyságlevelet, ha ezután - májust is beleszámítva - a nép nem fog fe­lőle panaszkodni. 656. (IV. 519.) Kiküldik Bulyovszky Ferenc (Franciscus Bulyovszky) alis­pánt embereivel, hogy vizsgálják meg a szentpéteri, továbbá az Ipolyon át vezető kalondai, valamint a szécsényi építendő hidak helyét. Nógrád vármegye közgyűlése 1689. május 23. Losonc oppidum 657. (IV. 519.) Caraffa hadseregének (Regimen Karaffianum) egy német tisztje elvesztette a lovát, miközben a hadsereg a megyén vonult keresztül. 177

Next

/
Oldalképek
Tartalom