Jancsó Éva: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1670–1672, 1683–1685 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 60. (Salgótarján, 2012)

1683

Nógrád vármegye közgyűlése 1683. november 27. Losonc oppidum 444. (IV. 2-3.) Bezegh (Bezekh) István (generosus) alispán a következőket terjesztette elő: hogy tudniillik a megyegyűlés időpontját már kétszer is ki­tűzték, de a lengyel király [Sobieski János] (serenissimus) és az uralkodó csapatainak a megyébe való bevonulása miatt mindekétszer el kellett ha­lasztani, s áttenni a jelen időpontra. Feltétlenül szükségesnek tartja, hogy Nógrád vármegye más megyék példája nyomán, a saját és a szegény nép megmaradása miatt ne mulassza el a nádorral (celsissimus), valamint a kö­zeli Besztercebányára helyezett Rudolf Rabatta (Rabbatha) gróf (excellentis- simus) magyarországi főparancsnokkal való tárgyalást, hogy gondoskod­hassanak saját megmaradásukról, valamint ha a beszállásolás terhét elhárí­tani nem is képesek, legalább könnyítsenek azon. E tekintetben az alispánt már megkereste [Duglas] gácsi parancsnok és Balassa Bálint kékkői főkapi­tány az ott elhelyezett katonaság részére biztosítandó élelem ügyében. Te­kintettel az előrebocsátottakra, és elejét veendő a füleki (Filek) katonaság prédálásának, rablásainak és károkozásainak, kiküldik Rabatta grófhoz az alispánt és Bulyovszky Ferencet (egregius), ellátva őket követutasítással és megbízólevéllel. Ugyanakkor a nádorhoz (celsissimus) küldik Dobay Jánost, Gutái (Guthai) Istvánt és Darvas Jánost, akiknek, ha nem utaznának túl Sempte (Senthe) várán, útiköltségül 200 forintot rendelnek, ha pedig tovább kellene menniük, költségeiket és fáradságukat a megyének meg kell téríte­nie. A Rabattéhoz menő küldötteknek 30 tallért biztosítanak. 445. (IV. 3.) Ha az előbb említett követküldést Nógrád vármegye Heves és Pest vármegyével együtt hajtaná végre, úgy a kiadásokat a három megye egyenlőképpen fogja állni, s ebben az esetben Nógrád a költségek harmadát fogja fizetni. 446. (IV. 3-6.) A követutasítás pontjai, amelyeket a követeknek lehetőség szerint mindkét helyen elő kell adniuk: 1. ) Miután megérkeztek úti céljukhoz, a vármegye közönsége nevében köszöntsék a nádort (sua celsitudo) és Rabatta (sua excellentia) grófot, fela­jánlva nekik a megye szolgálatait. 2. ) Adják elő, mennyire védelmére volt az egész kereszténységnek az egykori füleki erősség, melytől a megye sértetlensége és megmaradása füg­gött, romjai csak a megye gyászos romos állapotát, elhagyatottságát és meg­szállását vetítik előre. Ezen részek, mindenekelőtt Nógrád vármegye a vele határosokkal együtt, ezt jelenleg is tapasztalják. Sőt, a vár romba dőlése után az ellenség mindenféle erőszakos cselekedetének kitéve, akaratuk elle­130

Next

/
Oldalképek
Tartalom