1938. Visszacsatolás vagy megszállás? Szempontok az első bécsi döntés értelmezéséhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 58. (Balassagyarmat, 2010)

Az első bécsi döntés diplomáciai vonatkozásai - Ablonczy Balázs: Teleki Pál az első bécsi döntés időszakában

rányban. Épp ellenkezőleg: a csehszlovák felet szinte kizárólag szlovákok képviselték, sebtében összeszedett háttéranyagokkal. A küldöttség vezetője, Tiso teljhatalmú miniszter, később szlovák miniszterelnök, foglalkozását tekintve azonban mégiscsak báni plébános volt. A különbséget a képzett, s részben a Monarchia központi hivatalaiban szocializálódott magyar fél - ha burkolt formában is - nem késlekedett a szlovák küldöttségvezető tudomására hozni: a javasolt francia helyett hamarosan a magyar lett a tárgyalások hivatalos nyelve, mert a szlovák küldöttségben azt mindenki beszélte. Teleki megszólalásaiban éreztette a fölényt, s gyakran sürgette vagy gorombítot- ta le a szlovák felet: „Jöjjenek ide azonnal az önök szakértői [...] Kezemben van a teljes csehszlovák anyag, és én a rendelkezésükre bocsátom. Birtokomban van az önök statisztikai anyaga 1930-ból is. Azonnal megkezdhetjük a tárgyalást az önök szakértőivel. [...] Hívják őket ide telefonon, holnapra itt lehetnek". „Ez egy rossz vicc" - jegyezte meg az egyik szlovák határjavaslatról, „mi nem üzletelni jöttünk", „ez nem konciliáns álláspont" - jegyezte meg másutt.8 A megfigyelők azonban feljegyezték, hogy benne még így is több kedvesség és tapintat volt, mint például Kánya Kálmán külügyminiszterben. Nézeteiben következetesen ragaszkodott az etnikai alapú határkorrekcióhoz, elvetve minden gazdasági, földrajzi vagy közlekedési érvet és a külügyminiszterrel és a prágai magyar követtel kialakított finom összjá- tékában gyakran sarokba szorította a szlovák felet. Amely az idő előre haladtával ugyan egyre többet ígért, de még mindig nem eleget. Október 13- án a csehszlovák delegáció egy 5 405 négyzetkilométeres, 349 ezer fős lakosságú (ebből 342 ezer magyar) terület átengedésére tett javaslatot, amit a magyar delegáció - joggal - elégtelennek minősített.9 Tiso és társai az időhúzásra is játszottak: politikusai Berlinben kerestek támogatást a magyar törekvések ellen, s némi sikerrel is jártak.

A tárgyalások végül kudarccal végződtek, és október 14-én megszakadtak. A magyar fél két kisvárost - a jóindulat jeleként - még október elején visszakapott: Ipolyságra és Sátoraljaújhely elcsatolt felére kitörő lelkesedés közepette vonult be a honvédség. Bő héttel később Berlin közvetítésével a szlovák fél újabb ajánlattal élt, amely már csaknem megegyezett az etnikai határvonallal és a magyar követelésekkel. Ám Pozsonyt, Nyitrát, Kassát, Ungvári és Munkácsot Csehszlovákiánál hagyta volna, ezért Budapest elvetette.

A komáromi tárgyalások sikertelensége, Imrédy harciassága, a sajtó által felajzott közvélemény nyomása és a szélsőjobboldali propaganda október közepére rendkívül feszült hangulatot alakított ki Budapesten. A nyilaskeresztesek hevesen támadták a „tehetetlen kormányt", amely nem tudta elérni a revíziót, s hagyta Illaván sínylődni az elfogott felvidéki diverzánsokat.

8 Idézi: uő.: 88., 96., 94., 93.

9 Uo. 95-98.

45