1948. „Vonatok Északnak és Délnek” A második világháborút követő szlovák–magyar lakosságcsere története és következményei - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 57. (Salgótarján, 2010)

Előzmények és következmények - Gulyás László: A szlovák–magyar lakosságcsere második világháború alatti diplomáciatörténeti előzményei, különös tekintettel Eduard Beneš tevékenységére

1940. október 12-én - angol nyomásra - Beneá javaslattal fordult a szudéta- német emigráció vezetőihez, s felajánlott nekik hat képviselői, illetve egy alelnöki helyet a júliusban felállított Államtanácsban. Emellett a nemzetiségi kérdés megoldására a német és a csehszlovák településterületek Csehszlovákián belüli elválasztását javasolta.14 Az események tehát abba az irányba mutattak, hogy a szudétanémet emigráció legszebb álmai valóra válnak, és Benes a holmhursti deklaráció alapján hajlandó velük megegyezni. A németek már ki is jelölték azokat a politikusaikat, akik betöltik az Államtanácsban felkínált pozíciókat. A kérdéskör kutatója, Kasza Péter szerint valójában Beneá számára nem a konszenzus megteremtése, hanem csak a konszenzusra való törekvés bizonyítása volt a fontos.15 Jól mutatja ezt, hogy amint megtehette - az 1941-es év folyamán Beneá a Szovjetunió és az USA hadba lépésével két komoly támogatót szerzett a kontinuitás-elv számára -, zsákutcába vitte a tárgyalásokat. 1941. szeptember 22-én személyesen találkozott Jakschsal és egy táviratot mutatott neki, amelyet Csehországból kapott.16 A távirat szövege szerint a honi ellenállást mélységesen demoralizálná, ha német nemzetiségű tagokat vennének fel az Államtanácsba. Beneá ezért arra kérte Jakschot, hogy napolják el a belépés időpontját, amíg az otthoni pszichológiai helyzet kedvezőbbé nem válik.17 A szudétanémetek 1940. szeptember 28-ai konferenciája elfogadta Beneá kérését - nem tehetett mást -, hozzájárult az Államtanácsba való belépés elnapolásához.18 Beneá ezzel taktikai győzelmet aratott, hiszen ettől kezdve a cseh közvéleményre hivatkozva késleltethette a szudétanémetekkel való megegyezést.

1941-42 folyamán több személyes találkozásra, illetve levélváltásra került sor Beneá és a szudétanémet emigráció vezetői között, de egyre inkább a nézetkülönbségekre helyeződött a hangsúly.19 A lidicei mészárlás után (1942 májusa) az angol kormány feltétel nélkül hozzájárult a müncheni szerződés revíziójához, így Beneánek már nem kellett bizonygatnia megegyezési hajlandóságát. 1942. július 11-én Smutny feljegyezte Beneá távirati stílusban tett észrevételeit a szudétanémet kérdésről: „Az angolok és a szudétanémetek. Ez csak presztízskérdés, többet erről beszélni nem fogok, megmondom nekik [mármint az angoloknak - G. L.], hogy Jaksch és az egész társasága engem már nem érdekel, mulassanak velük ők."20

14 A javaslatot ismerteti KASZA i. m., 16. p.

15 Uo. 18. p.

16 Erről a találkozóról Jaksch számol be emlékirataiban. Wenzel JAKSCH: Europas Weg nach Potsdam. Stuttgart, 1958, 364-365. p.

17 Jaksch emlékirataiban kétségbe vonta a távirat hitelességét. Lásd uo.

18 A konferencia határozatait lásd PRINZ i. m., 13. dokumentum, 112-115. p.

19 A nézetkülönbségekről lásd uo. az alábbi dokumentumokat: 10. dokumentum, 104-105. p.; 14. dokumentum, 117-118. p; 19. dokumentum, 127-128. p.; továbbá Kasza i. m., 3-6. dokumentum, 35-44. p.

20 Idézi Janics i. m., 73. p.

53